2024. december 22., vasárnap

Feszültségoldásként integráció

Koszovó kapcsán nincs egyetértés Szlovénia és Szerbia között, a gazdasági eredmények viszont jók

A nyugat-balkáni térség mielőbbi uniós integrációja mellett foglalt állást pénteki belgrádi látogatása során Borut Pahor szlovén államfő, akit Aleksandar Vučić szerb elnök fogadott. Pahor szerint számos feszültséget oldana fel a csatlakozás a régióban. Vučić közölte, Szerbia Koszovó kapcsán a dialógus híve, mert a befagyasztott konfliktus nem hozhat megoldást, valamint hozzátette, Belgrád máris készen állt a párbeszéd folytatására, bármikor kész tárgyalni. Azzal vádolta a nagyhatalmakat, hogy állandóan új elveket találnak ki, a helyzetnek megfelelően, most éppen a határok állandóságának az elvét, míg, mint mondta, a kilencvenes években a határok módosításának az elvét tartották szentnek. Koszovó kapcsán a beszélgetőpartnerek csak abban értettek egyet, hogy a dialógusnak kell elvezetnie a megoldáshoz.
Megállapították, hogy Szerbia és Szlovénia között az utóbbi tíz évben megháromszorozódott az árucsere, jelenleg évi 1,166 milliárd eurót tesz ki, de további lehetőségek is vannak a gazdaságban, amelyek növelhetik a kereskedelem értékét.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás