Százhetvenöt éve, 1846. június 1-jén halt meg XVI. Gergely, a 254. római pápa, aki erősen konzervatív nézeteket képviselt, a katolikus egyház befolyásának növelésén munkálkodott, s ellenzett minden reformot és újítást, még a vasutat is.
Bartolomeo Alberto Mauro Cappellari 1765. szeptember 18-án született nemesi családban az akkor Velencei Köztársasághoz tartozó északolasz kisváros Bellunóban, apja jogtudós volt. Tizennyolc évesen belépett a kamalduli rendbe és muranói kolostorukba vonult, 22 évesen szentelték pappá. (A bencések szigorított rendjének eszménye az aszkéta, szemlélődő remeteélet, tagjai kolostorokban vagy magányosan, remeteként élnek.) A teológiában és filozófiában olyan tehetséget árult el, hogy már 22 évesen rábízták a novíciusok oktatását. Elöljárói harmincévesen Rómába küldték, ahol a kamalduliak Szent Gergely monostorában élt. 1799-ben jelent meg több nyelvre is lefordított A Szentszék diadala az újítók támadása felett című műve, amelyben konzervatív, ultramontanista nézeteket hangoztatott, kiállt a pápai csalhatatlanság, az egyház teljes szabadsága mellett, szembeszállt a katolikus egyház által eretnekségnek minősített janzenizmussal.
Az 1800-ban trónra lépett VII. Piusz pápa az általa alapított Katolikus Vallási Akadémia tagjának, 1805-ben a Szent Gergely kolostor apátjának nevezte ki. Amikor Napóleon 1809-ben elfoglalta Rómát, megszüntette a Pápai Államot és Franciaországba hurcolta VII. Piuszt, Cappellari Muranóba menekült. Csak Napóleon bukása után, 1815-ben tért vissza a helyreállított Pápai Államba, ahol a kamalduliak helyettes generálisa, majd az inkvizíció tanácsosa lett. XII. Leó pápa 1825-ben bíborossá kreálta, a következő évben a Hitterjesztési Kongregáció (Sacra Congregatio de Propaganda Fide) élére emelte. A kongregáció a missziós területeken gyakorlatilag teljhatalmat élvezett, vezetője a pápa után a legszélesebb jogkörű egyházi tekintélynek számított. A bíboros sikeresen hozta tető alá a belga katolikusok jogait biztosító konkordátumot az Egyesült Holland Királysággal és kötött békét az örmény katolikusokat képviselve az Oszmán Birodalommal.
XII. Leó pápa 1829-ben meghalt, az őt követő VIII. Piusz csak egy évig ült Szent Péter trónján, 1830. december 1-jén ő is meghalt. A két héttel később kezdődő, ötven napig tartó konklávé elején a legesélyesebb jelöltet a spanyol király megvétózta, majd hetekig tartó patthelyzet alakult ki, végül 1831. február 2-án a kívülállónak számító Cappellarit választották meg. A mai napig ő az utolsó pápa, akit csak megválasztása után szenteltek püspökké és az utolsó, aki a Gergely nevet választotta, a Hitterjesztési Kongregációt alapító XV. Gergely pápa és a kamalduliak római kolostorát alapító I. Gergely pápa tiszteletére. Az új pápa soha nem járt Itálián kívül, csak olaszul és latinul beszélt, Európát és az európai politikát nem ismerte.
A megválasztása idején a Pápai Államban kitört forradalmakat osztrák csapatok behívásával verte le. Az öt európai nagyhatalom ezután közös memorandumban javasolta reformok bevezetését a pápának, de ő mereven elvetette a tanácsi választások és a bíborosi testület feladatainak egy részét átvevő, világiakból álló tanács gondolatát. A liberalizmus minden fajtáját, 1832-ben kiadott Mirari vos kezdetű enciklikájában még a katolikus liberalizmust is elítélte, elfogadhatatlannak minősítette a lelkiismereti, vélemény- és sajtószabadságot, az állam és egyház szétválasztásának gondolatát. A Pápai Állam területén semmilyen technikai újítást nem engedélyezett, betiltotta a gázvilágítást és a vasutat is attól tartva, hogy az a kereskedelem és a polgárság megerősödéséhez, majd liberális reformok követeléséhez vezetne, aláásva a katolikus egyházfő hatalmát. A pápasága során kirobbant megmozdulásokat kemény kézzel fojtotta el, de a nyugtalanság továbbra sem szűnt meg.
Az aszketikus természetű XVI. Gergely nagy figyelmet fordított a szerzetesrendek és a papság megújítására, a missziók fejlesztésére. 1839-ben kelt apostoli levelében elítélte a rabszolgaságot és annak kereskedelmét, 1845-ös institúciójában a helyi papság kinevelését és a helyi hierarchia kialakítását tűzte ki célul a missziói területen. Negyvennégy új missziós körzetet létesített, megerősítette a misszionáriusi tevékenységet a latin-amerikai, afrikai és ázsiai területeken, a hittérítő tevékenység a világ többi részén ellensúlyozta az egyház visszaszorulását Európában. Ő építette ki az egyház szervezetét a Balkánon, 70 új püspökség és apostoli vikáriátus (részegyház) alapítása fűződik nevéhez, újjászervezte a bencés és a domonkos rendet Franciaországban. A vegyes házasság körüli vitában, főleg Poroszországban megtiltotta a katolikus papságnak a vegyes házasságok megáldását.
Támogatta a művészeteket és a tudományt, az ásatásokat a római Fórumon, ő hozta létre a Vatikáni Múzeumban az etruszk és egyiptomi részleget, ismét elindította a városfalon kívüli Szent Pál bazilika újjáépítését, megalapította a Nagy Szent Gergely rendet.
XVI. Gergely egészsége 1846 májusában romlani kezdett, majd miután orbáncot kapott, állapota rosszabbra fordult és június 1-jén elhunyt. Klasszicista stílusban készült síremléke a római Szent Péter bazilikában a trónszéken ülve ábrázolja, ahogy kezét áldásra emeli, a mellette álló két nőalak a tudást és az óvatosságot szimbolizálja.
