Tudjuk, persze, hogy egy külügyminiszter munkájának a keretét kormánya politikája szabja meg, mégsem mindegy, hogy miként tárgyal külföldön, milyen a diplomáciai érzéke és képzettsége, hogyan oldja meg egy-egy hazai, de inkább külföldi tárgyaláson a nem várt helyzeteket, milyen a nyelvtudása. Sorolhatnánk hosszasan azokat a tényezőket, amelyek sikeressé teszik a diplomácia vezetőjét, nem is igazán önmaga, hanem hazája számára. Ha képességei gyengébbek, csupán egy lesz a sok közül.
Szijjártó Péter korántsem az ismeretlenek közé tartozik. Aligha azért választotta külügyminiszternek Orbán Viktor kormányfő hét évvel ezelőtt, mert mindketten szívesen rúgták a labdát – egyikük nagypályán, a másikuk kicsin –, bár a focinak is lehet szerepe a diplomáciában. Szijjártó harminchat évesen lett államtitkárból miniszter, mégpedig olyan, aki – bár ez lehet szubjektív megítélés is – időnként a miniszterelnöknél is gyakrabban szerepel a sajtóban; nyilván azért, mert nem „otthonülő” politikusként végzi a munkáját, hanem a világot járja. Szerepléseit növeli, hogy külgazdasági miniszter is egyben, így egyszer a kormánya által támogatott külföldi üzem alapkövét helyezi le, vagy épp nyitja meg a gyárat, nem sokkal később pedig már a „világ másik feléről” arról számol be, hogy milyen megállapodásokat kötött, mely cég épít Magyarországon, illetve milyen lehetőségeket kínálnak az adott országban a magyar vállalatoknak. A koronavírus-járvány miatt megtorpant gazdaság sem könnyítette meg a munkáját, mert ő nem torpanhatott meg: egészségügyi kellékeket szerzett be, szállítmányokat fogadott, így a vírus sem kerülte el.
Amikor a gazdaság helyett a politika kerül a központba, akkor éppen a kárpátaljai magyarság jogaiért áll ki, máskor a hűvös román–magyar kapcsolatokat igyekszik egyengetni, esetleg az uniós támadásokat kivédeni. Mert korántsem mindenkivel alakulnak olyan jól a kapcsolatok, mint Szerbiával. Ám ezt is ki kellett építeni – jelentős mértékben az ő szerepvállalásával – ahhoz, hogy szinte minden találkozó alkalmával mindkét fél elmondhassa: sosem alakult ilyen jól a két ország kapcsolata, mint mostanában. A szomszédos országok tekintetében alighanem a legjobban. Ezeknek a kapcsolatoknak a kiépítésében tett fáradozásait ismerte el Szerbia azzal, hogy Vid-nap alkalmából a Szerb Zászló Arany Érdemrendjével tüntette ki Szijjártó Pétert.
A magyar–szerb jó viszony természetesnek mondható föltétele, hogy a két ország nemzeti kisebbségei – az itteni magyarok és a Magyarországon élő szerbek – rendelkezhessenek jogaikkal, így már fejlődhet a gazdasági együttműködés is.
Nem véletlen tehát, hogy az új szerb külügyminiszter, Nikola Selaković a szomszédos országok közül elsőként Magyarországra látogatott el a múlt év decemberében, és azt mondta, hogy Magyarország és Szerbia az elmúlt időben a jószomszédi viszonyt erős és kiváló baráti viszonnyá fejlesztette. És magyar kollégájával olyan megállapodást írt alá, amely lehetővé teszi a szerb diplomácia számára, hogy jelen legyen azokban az országokban, ahol Magyarországnak van képviselete, de Szerbiának nincs, és fordítva.
Ennél is fontosabb, ami a múlt hónap elején hangzott el a két ország gazdasági vegyes bizottságának ülését követő sajtótájékoztatón. Szijjártó Péter azt közölte, hogy a kormánya 16 magyar vállalat számára adott összesen húszmilliárd forintnyi támogatást szerbiai beruházásokra. Ezek a vállalatok a szénfeldolgozás, az élelmiszeripar, az építőanyag-ipar, a növénytermesztés és a közműépítés területén összesen 38 milliárd forint beruházást hajtanak végre.
Az sem mellékes, hogy a vajdasági gazdaságfejlesztési program keretében több mint 14 ezer vállalkozás számára nyújtottak támogatást. A magyar vállalatok beruházásai Szerbiában soha nem látott szintre emelkedtek, és ezeknek a vállalatoknak a sikerei – Szerbia haszna mellett – hozzájárulnak a magyar gazdaság további növekedéséhez is. És a magyar vállalatok érdeklődése a szerbiai beruházási lehetőségek iránt nem csökken. A folyamatban levő közös érdekű vasútfejlesztésekről vagy az új gázvezetékről – melynek köszönhetően az év végétől Szerbiából Magyarországra jelentős mennyiségű gáz érkezik – nem is szóltunk.
Gazdasági és politikai kérdés is Szerbia uniós csatlakozása. Ismeretes, hogy a magyar kormány, így a miniszterelnök is minden alkalmat megragad, hogy sürgesse a folyamatot.
Szijjártó Péter a decemberi külügyminiszteri találkozón így nyilatkozott: „Én a legutóbbi európai uniós tanácskozáson is világosan feltettem a kérdést: van-e jogi akadálya az összes fejezet megnyitásának? A válasz az volt, hogy nincs jogi akadálya. Viszont ha nincs jogi akadálya, akkor csak egy lehet: politikai. Azt meg elfogadhatatlannak tartom, mert nyilvánosan mindenki azt mondja, hogy Szerbia uniós csatlakozását támogatja. Tehát meglett volna a lehetőség arra, hogy öt fejezetet – nem egyet vagy kettőt, hanem ötöt – megnyissunk a szerbekkel, mert ők technikailag készen állnak rá, tehát kizárólag Brüsszel oldaláról róható föl itt bármifajta mulasztás.”
Ez bizony még mindig nem ígérkezik sima útnak a Szerbiát segítő magyar külügyminiszter számára sem.
