2024. december 22., vasárnap

Törvény készül a kilencvenes évek háborúiban eltűnt személyekről

Az egykori Jugoszlávia területén folyt háborús konfliktusok során eltűnt személyek sorsa sok esetben még mindig ismeretlen. 10.006 személyről van szó, melyek közül több mint 4 ezren szerb nemzetiségűek – hangzott el az erőszak következtében eltűnt személyekről szóló törvényjavaslat kidolgozására megalakult munkacsoport első ülésén.

A csoport elnökévé Darija Kisić Tepavčević munkaügyi, szociális és harcos ügyekkel megbízott minisztert választották, aki elmondta, hogy a törvényjavaslatot a volt Jugoszlávia területén eltűnt, meggyilkolt és elesett szerb családok egyesülete indítványozta. Ezt a törvényjavaslatot Aleksandar Vučić elnök is támogatásban részesítette és utasítást adott a törvény kidolgozásának megkezdésére.

Szavai szerint a kilencvenes évek eseményei a nyugat-balkáni államokban olyan tartós érzelmeket hagytak az emberekben, amelyek a mai napig éreztetik hatásukat. A fegyveres konfliktust követően eltűntként nyilvántartott személyek nagy száma pedig joggal tekinthetőek az egyik legtragikusabb következményeknek.

– Szükségünk van erre a törvényre, ugyanis az ország jogi rendszere még idáig nem rendezte az eltűnt személyek kérdésének problematikáját. Nem ismerték fel az erőszak következtében eltűnt személyek kategóriájának fontosságát, illetve a családjaikat megillető jogokat, valamint a civilek elhalálozását sem, amelyek a fegyveres konfliktus alatt történtek meg – mondta a miniszter.

A munkacsoport helyettes elnökévé Veljko Odalovićot, a szerb kormány eltűnt személyekkel foglalkozó bizottságának elnökét választották. Elmondása szerint az elkövetkező időszakban mindent megtesznek majd, hogy őszre már a képviselők elé kerülhessen a törvénytervezet.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás