Nagyböjt idejében vagyunk, húsvét közeleg. Az egyház ezt a periódust a hitben való elmélyülés, az elcsendesedés, illetve a lemondás időszakának ajánlja –, midőn várjuk Krisztust, a feltámadást. Amikor például a húsételekről, illetve számunkra kedves dolgokról, élvezetekről mondunk le, mindezzel részt vállalunk a Megfeszített szenvedésében. A közelgő ünnepről, s az azt megelőző napokról március elején Sacrum triduum címmel tartott előadást Ft. mr. Szakály József címzetes prépost, a Szabadka-kertvárosi Munkás Jézus templom plébánosa. A zentai Jézus Szentséges Szíve Római Katolikus templomban akkor mintegy nyolcvan hívő gyűlt össze, s hallgatta meg a Keresztény Értelmiségi Kör szervezésében zajló tribünt, mely a Nagypéntek és Nagyszombat liturgiáját mutatta be, zenével, képekkel, videóval. Jókedvvel, érdeklődve hallgattuk az atya szavait, s akkor nem is gondoltuk, hogy pár héttel később a koronavírus miatt rendkívüli helyzetben találjuk majd magunkat, egy másfajta lemondási szakaszban; sokunk karanténban, távol a szeretteinktől. És most bekövetkezett, hogy a szentmiséinket sajnos csak a médián keresztül tudjuk követni. Püspökeink fájdalmas döntés meghozatalára kényszerültek: a templomokban minden nyilvános szertartás elmarad, így védve a híveket a vírus terjedésétől. Ma kapaszkodik a lélek a megnyugvás után, keresi azt, s ahogy ezt teszi, belül egy ismerős hangot hall: „Krisztus feltámadott… Többé már ne sírjatok...” A reményről, a közelgő ünnepekről, ünnepvárásról beszélgettünk Szakály József atyával, már a koronavírus idején.
– Amikor ennek a beszélgetésnek az előkészítését terveztük, még nem volt sejthető a vészterhes idők eljövetele. Most begyorsultak az események, hogy lelassulhassunk. Mi erről a véleménye?
– A szívünk mélyén már sejtettük, féltünk, hogy ez be fog következni, mégis nagyon nagy lelki szomorúsággal fogadtuk a püspöki rendeletet. Viszont igyekszünk keresztényi alázattal elfogadni az apostoli utódok rendelkezését.
– „Indulj, népem, menj be szobádba, és zárd magadra ajtódat, rejtőzz el egy rövid pillanatra, míg el nem múlik a harag!”(Iz 26,20) – olvashatjuk Izajás próféta jövendölését, aki az Örökkévaló haragjára gondol itt. Isten valóban dühös az ő népére? Ő jó, szereti a gyermekeit. Mégis mit vár el most tőlünk, min változtassunk?
– Emberemlékezet óta nem volt vidékünkön ilyen Nagyböjt… Talán az Örökkévaló maga akarja nekünk megtanítani milyen is az igazi Nagyböjt: vágyakozás, visszavonult, elcsöndesedett várakozás a Feltámadottra. Ugyanakkor az emberi felelősség is hatalmas. Felelősek vagyunk egymásért! Ennek a rettenetes járványnak a megállításából mindenkinek ki kell vennie a részét. Úgy tűnik, nekünk, templomba járó keresztényeknek most ilyen fájdalmas kereszthordozással.
Nem hiszem, hogy Isten haragja öltene tettet, inkább a gyermekeit a szigorú, értük aggódó szeretettel nevelő édesapa képe sejlik fel előttem.
– Közeleg a húsvét, a feltámadás ünnepe. A templomainkba szentmisére sajnos most nem tudunk elmenni. Hogyan készüljünk, és miként töltsük a várakozás idejét, akár karanténban?
– Nem maradunk segítség nélkül, hiszen a különféle médiumok bőséggel kínálnak lehetőséget az imádságra, akár otthonaikban, szobánk rejtekén is. Bátran keressük meg azokat az imákat, melyeket a lelki áldozás vágyától indítva elimádkozhatunk. Kapcsolódjunk be a közvetítések révén az imába, tegyük a vasárnapi kényszerű mise hallgatást igazi imádságos eseménnyé otthon. Persze ezek egyike sem helyettesítheti a szentmisén való részvételt, de most ezt az áldozathozatalt kérik tőlünk püspök atyáink.
– Hogyan tovább? Mikor tudnak az elcsendesedni vágyó hívek betérni a templomokba, az imádság házába? Milyen lehetőségek adódnak?
– Minden templom hosszabb-rövidebb ideig nyitva lesz a nap folyamán.
Vagyis egyéni szentséglátogatásra lesz lehetőség. Aki valamelyest szabadon mozoghat, éljen is ezzel a lehetőséggel! Öt-tíz percre, esetleg egy fél órára be lehet térni a templomba, szigorúan megtartva az állami járványügyi intézkedéseket. Oly szépen tanít erről az oltáriszentségi jelenlétről, a szentségimádás erejéről kedvelt népénekünk: Templom csendes mélyén, oltár rejteken, hófehéren Jézus titkon ott pihen… S ha a fáradt ember kínban elmerül, azt susogja néki: nem vagy egyedül! (Hozsanna 131)
– Az Egyház, a Jó Pásztor mindig vigaszt hoz az övéinek. A hívek ma félnek, s talán egyedül vannak valahol, karanténban. Mit mondana reménysugárként, kapaszkodóként a számukra?
– A fent idézett ének sorait! És kérem, aki csak megteheti, térjen be a templomba csöndös imára. Ha a plébános is ott van a templomban, megfelelő távolságból lehet kérni az ún. általános feloldozást, vagyis a gyónni kívánó hívő a bűnök tételes felsorolása nélkül, a bánatima elmondása után megkaphatja a feloldozást azzal, hogy a járvány elmúltával „rendes” gyónásban kell majd azokat ténylegesen elmondania. Mindenkitől kérem, kapcsolódjunk be a papok egyszerű, hívek nélkül bemutatott szentmiséibe a média adta lehetőségekkel élve. És püspökatyáink kérése értelmében mindennap délben az Úrangyalát a járvány elmúlásáért ajánljuk fel!
Szentmisére nem mehetünk, szentáldozáshoz nem járulhatunk. Mi marad nekünk? – kérdezte tőlem az egyik hívő. Marad a vágy, amelynek tüzét ébren kell tartanunk magunkban. A vágy, hogy az eucharisztikus lakomán nemsokára újra részt vehetünk. És erőt ad a tudat, hogy ha megszólal a harang, a templomban – még ha hívek fizikai jelenléte nélkül is – elkezdődik a szentmise. Mindennap. Értünk, mindnyájunkért.
