2024. december 22., vasárnap

Online is bejelenthetjük az erőszakos cselekményeket

A Vigyázlak (Čuvam te) az iskolai erőszak megelőzésére létrehozott nemzeti platformon keresztül a mai naptól kezdve a polgárok, a gyermekek és a tanárok is online bejelenthetik az erőszakot – közölte a szerb kormány, írja az N1.

Mihailo Jovanović tájékoztatási és távközlési miniszter a kormány IT és eUprava irodájának helyiségeiben, ahol bemutatták az új felületet, elmondta, hogy ezen a rendszeren keresztül az ország minden általános- és középiskolája, a szociális munkaközpontok, a szociális védelmi szolgálatok, a rendőrség, az egészségügyi intézmények, az illetékes felügyelőségek és a felső ügyészségek is össze vannak kapcsolva.

Hozzátette, hogy a polgárok ilyen módon egyértelmű módon bejelenthetik az erőszakos cselekményeket, egyúttal pedig követhetik is az illetékes szervek eljárását a bejelentésükkel kapcsolatban.

A tárcavezető szerint ez a felület hozzájárul majd az egész rendszer felelősségtudatának növeléséhez, ugyanis az eljárás átlátható lesz.

Az eljárási folyamat szerint a bejelentést követően egy triázscsapat továbbítja azt az illetékes szervekhez, majd a bejelentést tevő megkapja az ügyszámát, amelynek folyamatát online is követheti. A felületen névtelen bejelentésre is lehetőség van.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Vlada Srbije