2024. december 22., vasárnap

„Szándékos rombolás”

Deli Andor: Egyfajta rosszindulat tapasztalható az EP részéről

Reagált Deli Andor európai parlamenti képviselő az Európai Parlament Külügyi Bizottságának szerdai ülésén elfogadott, Szerbiáról szóló jelentés tervezetére. Először Facebook-bejegyzésében erősítette meg, hogy a Fidesz képviselői a dokumentum ellen szavaztak a szakbizottságban. „A jelentés szövege nem csupán elfogult és politikailag részrehajló, hanem jellege és megfogalmazásai alapján egyértelművé vált, hogy az Európai Parlament immár szándékosan rombolja a Szerbiához fűződő kapcsolatát és az eddig kialakított partneri viszonyt. Az EP elfogultsága még inkább nyilvánvalóvá válik, ha összehasonlítjuk a Szerbiáról és a többi nyugat-balkáni országról készült jelentéseket. Ez utóbbiak ugyanis, gyakran indokolatlanul, sokkal pozitívabb hangvételűek” – fogalmazott Deli Andor.

Később a Pannon RTV Közügyek című műsorának nyilatkozva kiemelte, hogy a jelentéstervezet fő eleme ezúttal is az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitikával való összehangolatlanság. Szavai szerint az EP továbbra is feltételrendszerben gondolkodik, Szerbia előmenetelét, valamint a különböző uniós eszközökhöz való hozzáférését elsősorban attól tenné függővé, hogy Szerbia miként viszonyul az Oroszországgal szembeni szankciókhoz. Ez a hozzáállás nem a bővítési folyamat gyorsabbá tételét vagy az évek óta jellemző, és egyre erősödő bizalmatlanság csökkentését szolgálja – jegyezte meg Deli Andor. Rámutatott arra, hogy értékelése szerint az EP szándékos rombolásba kezdett, elsősorban a Szerbiához fűződő partneri kapcsolata szempontjából. A képviselő értékelése szerint a jelentésben a Szerbia által felmutatott eredmények vonatkozásában sem volt megfelelő a hozzáállás. Egyfajta rosszindulat tapasztalható az EP részéről – emelte ki Deli Andor, majd megerősítette, hogy a képviselők májusban az EP plenáris ülésén vitáznak, illetve szavaznak a nem kötelező erejű, véleménynyilvánítási, ám politikai üzenetet magában hordozó jelentésről.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Deli Andor brüsszeli irodájában (Máriás Endre felvétele)