2024. december 22., vasárnap

Ma lesz a brüsszeli párbeszéd újabb fordulója

Aleksandar Vučić államfő és Albin Kurti koszovói kormányfő ma találkozik Brüsszelben az Európai Unió közvetítésével folyó helyzetrendezési tárgyalások keretein belül. Az egyeztetés középpontjában az eddigi megállapodások gyakorlati alkalmazása lesz.
A délután hat órakor kezdődő tárgyalásukon Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, illetve Miroslav Lajčák, az EU Belgrád és Pristina közötti párbeszédért felelős különleges képviselője közvetít majd. Azokról a tételekről lesz szó a találkozón, amelyek kapcsán a felek március 18-án Ohridban már megállapodtak.

Fotó: archív

Fotó: archív

A hivatalos Belgrádtól és Pristinától elvárják, hogy elfogadják az eltűnt személyek ügyét rendező nyilatkozatot, ezt követően pedig a szerb községek közössége statútumának első tervezetéről egyeztetnek.
A mai találkozóra azt követően kerül sor, hogy ismét élénkültek a feszültségek a hivatalos Belgrád és Pristina között, miután helyhatósági választásokat tartottak a szerb nemzetiségű polgárok által többségben lakott négy községben. A voksolást a szerbek bojkottálták. Egy nappal ezt követően megindult az a folyamat is, amelynek célja, hogy Koszovó tagja legyen az Európa Tanácsnak.

Miroslav Lajčák (Fotó: Beta)

Miroslav Lajčák (Fotó: Beta)

A felek meglátásai és érdekei a leginkább a szerb községek közösségének megalakítása terén különböznek. A hivatalos Belgrád mindent a közösség megalakításához köt, és ez a helyi szerbek feltétele is ahhoz, hogy visszatérjenek az általuk korábban elhagyott koszovói intézményekbe. Emellett azt is követelik, hogy a koszovói különleges alakulatok vonuljanak ki az északi községekből.
Külön problémát jelent, hogy az április 23-án megtartott választásokon a négy szerb többségű község polgármesteri székeibe albánok kerültek, de a szerb községek közösségének működéséhez elengedhetetlen a szerbeknek a helyi önkormányzatok irányításában való részvétele.
Az albán tárgyalófelek és Albin Kurti koszovói kormányfő azonban azt hangsúlyozza: „nem engedheti meg, hogy a szerb községek közössége egy újabb boszniai Szerb Köztársaság legyen Koszovó keretein belül, amely esetleg alááshatná Koszovó államiságát".
Az európai közvetítők szerint a mai találkozó „különösen fontos lesz" – közli a 021 hírportál.

Nyitókép: Beta

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás