2024. szeptember 10., kedd

Az anyaországi támogatás folyamatos

Dr. Pásztor Bálint: Csak küzdelmek révén lehet megőrizni a magyar osztályokat

Az őszi politikai szezon nyitórendezvényeként hagyománnyá vált kötcsei piknikről, a magyar kormány támogatásáról és egyéb aktuális témákról beszélt a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. Szavai szerint a kötcsei találkozót immár 23. alkalommal szervezték meg, ezen a Fidesz és a párthoz köthető politikusok, továbbá közéleti szereplők, művészek és sportolók gyűlnek össze meghívásos alapon. A VMSZ elnökeként most először hívták meg a rendezvényre, emelte ki.

– Az összejövetelen kötetlenül lehet beszélgetni a számunkra is fontos ügyekről. Itt a magyarországi ellenzéki sajtó rendre jelen van, Orbán Viktor miniszterelnök is nyilatkozott, engem szintén megrohamoztak az ellenzéki újságírók. Elsősorban azt kérdezték tőlem, hogy mit gondolunk arról, hogy esetleg egyéni választókerületek jönnének létre a határon túl a magyarországi országgyűlési választások vonatkozásában. Mondtam, hogy erről nincsen tudomásunk, ezzel kapcsolatban eddig kizárólag a magyarországi ellenzéki sajtó találgatásait olvastam. A lényeg az, hogy az elmúlt 14 évnek, illetve a Magyarország kormányával létrejött stratégiai partnerségnek, valamint az Orbán Viktor megtestesítette nemzetpolitikának köszönhetően akármilyen választási rendszer is lesz a magyarországi országgyűlési választásokra vonatkozóan, Vajdaságban a Fidesz–KDNP pártszövetsége biztosan megszerzi a szavazatoknak több mint a 90 százalékát. Mindenképpen örülök, hogy részt vehettem az összejövetelen – fejtette ki Pásztor Bálint.

A magyarországi támogatások folytonosságára vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva a VMSZ elnöke közölte, az ezzel kapcsolatos egyeztetések folyamatosak, hiszen Magyarország kormányával érdemi stratégiai partnerség alakult ki. Hétfőn este telefonon beszélgetett az Orbán Viktor közvetlen közelében tisztséget betöltő Nagy János államtitkárral, de a Nemzetpolitikai Államtitkársággal is folyamatos az egyeztetés, hangsúlyozta. Leszögezte, a támogatási rendszer fennáll, a vajdasági magyarság intézményrendszerének a fenntartása a magyar kormány számára is kiemelten fontos. Mindazonáltal az évek óta jellemzően összetett globális folyamatokra, illetve ezek az országok gazdasági és pénzügyi stabilitását befolyásoló hatására is rámutatott. „Ezek az idők nem olyanok, mint 6-10 évvel ezelőtt voltak, amikor sokkal nagyobbak voltak az anyagi lehetőségek, ám ennek ellenére a mi intézményrendszerünk támogatása töretlen lesz” – húzta alá Pásztor Bálint.

– Vannak előrelépések is, például az oktatási-nevelési támogatás összegének a nagymértékű megnövelése az egész Kárpát-medence tekintetében, vagy például a tény, hogy a gazdaságfejlesztési rendszerhez tartozó pályázatok tavaly novemberben megjelenhettek. Magyar Leventével is egyeztettem a közelmúltban annak érdekében, hogy esetleg további forrásokat kaphassunk, ha nem az idén, akkor 2025-ben, hogy újabb pályázatok jelenhessenek meg – fogalmazott Pásztor Bálint.

A tanévkezdés apropóján a VMSZ elnöke megjegyezte, fontos, hogy nagyjából sikerül megtartani az előző években jellemző diákszámot, ennek egyik alapfeltétele az, hogy ahol csak igény van rá, ott magyar osztály nyíljon. Szavai szerint ez csak küzdelmek révén lehetséges, hiszen immár szinte 20 évre visszamenően a kormány mindegyik összetétele a racionalizációra törekedett az oktatásban, ezért hatalmas siker, hogy a VMSZ minden évben ki tudja harcolni, hogy 5 diákkal is nyílhassanak tagozatok. „Ennek két alapfeltétele van, az egyik a VMSZ részvétele a hatalmi többségben, a másik pedig a VMSZ oktatási államtitkárának a tevékenysége. Természetesen az is lényeges, hogy a tartományi oktatási titkár tisztségét 2000 óta folyamatosan a VMSZ delegálta személy tölti be” – hangzott el a beszélgetés során. Pásztor Bálint a Mathias Corvinus Collegium magyarországi tudásközpont szabadkai képzési központjában hamarosan megkezdődő programokra ugyancsak kitért, szavai szerint még versenyképesebb fiatalok kinevelése a cél, továbbá az, hogy a tehetséggondozásban érdekelt fiatalok számára szülőföldjükön is megfelelő programok legyenek elérhetőek.

Az elkövetkező hetek és hónapok vonatkozásában Pásztor Bálint elmondta, a VMSZ fennállásának 30. évfordulója alkalmából díszülést tartanak, továbbá esedékes Kövér László, a Magyar Országgyűlése elnökének szabadkai és belgrádi látogatása, de abban is bízik, hogy Magyarország államelnöke ugyancsak látogatásra érkezik. Emellett novemberben elindul a vonat Belgrád és Szabadka között, az év végéig pedig megtarthatják a tavaly megalakult Magyar–Szerb Stratégiai Együttműködési Tanács következő ülését, sorolta Pásztor Bálint. Hozzátette, az idén van az 1944-es magyarellenes megtorlások 80. évfordulója, erről ugyancsak méltó módon megemlékeznek majd.

Nyitókép: Pannon RTV