2024. december 22., vasárnap

100 személyes japán küldöttséget érkezett a Szerbia-Japán Üzleti Fórumra

A következő hat hónapban közvetlen járatot létesítenek a Belgrád–Tokió útvonalon

Az Air Serbia légitársaság a következő fél évben közvetlen járatot létesít Belgrád és Tokió között, Szerbia számára a Japánnal való kapcsolat erősítése a legfontosabb kérdések egyikének számít, értékelte a Szerbia Palotában Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök a Szerbia–Japán Üzleti Fórumon. Az államfő a Jetro Japán Külkereskedelmi Szervezet képviselőivel találkozott, megkérte a japán cégek vezetőit, hogy gyakrabban látogassanak Szerbiába és vegyék komolyan fontolóra a további beruházások lehetőségét is. Hozzátette: tárgyalt Siniša Mali pénzügyminiszterrel három új belgrádi közvetlen járat bevezetéséről, amelyek közül az egyik egy Tokióba tartó közvetlen járat lesz. Vučić elmondta, hogy Szerbiában az elmúlt 12 évben először a történelemben stabil a dinár árfolyama, a japán cégek szubvencionálása, támogatása tekintetében pedig nemcsak Európa legjobb országaival lehet összehasonlítani hazánkat, hanem a tágabb értelemben vett területekkel, kontinensünkön túli államokkal is. Hozzátette, hogy a nem könnyű geopolitikai helyzet befektetési szempontból akár előnyt is jelenthet, ha azt a szempontot vesszük figyelembe, hogy Szerbia meg fogja őrizni a békét és a stabilitást, s mindenkivel jó kapcsolatot ápol majd.

Kiemelte, hogy Japán szerbiai nagykövete, Akira Imamura folyamatosan és következetesen próbálja közelebb hozni Japánt Szerbiához, hozzátéve, hogy a két ország közötti kereskedelmi forgalom nem éri el a 350 millió eurót, de lesz rá lehetőség, hogy a jövőben növelje.

Kijelentette, hogy az RHE Bistrica projektje több tapasztalatot hoz a szerbiai japán cégeknek, és hozzátette, örül, hogy Szerbia megkapta a kölcsönt, jelzésként értékelve azt a japán kormánytól.

Vučić elmondta azt is, hogy Szerbia az év végéig befektetési hitelminősítést kap a Fitch és a Moody's ügynökségektől.

Megemlítette, hogy most be kell fejezniük az obrenovaci kéntelenítési folyamatot a Mitsubishi céggel, ami az energiaszektort és a japán berendezések minőségét illeti, és egy teljesen új építési projektről van szó. A Bistrica megfordítható vízerőmű építése, amely 100 százalékban japán vállalatok és a Japán Nemzetközi Együttműködési Ügynökség kezében lesz.

Mint mondta, az építtető cégektől kezdve egészen azokig, amelyek megfelelő felszerelést biztosítanak a kapacitásainkhoz, létesítményeinkhez.

Akira Imamura japán nagykövet ma a Szerbia-Japán Üzleti Fórum: Találkozó a Jetro Japán Külkereskedelmi Szervezettel című rendezvényen elmondta, hogy a japán vállalatok egyre nagyobb érdeklődést mutatnak Szerbia iránt, ami annak stabil fejlődésének és makrogazdasági stabilitásának az eredménye.

Elmondta, hogy a mai találkozó mindkét fél elkötelezettségének eredménye, és hozzátette, hogy az Expót Oszakában rendezik meg, ami lehetőséget ad az együttműködés további elmélyítésére.

– A Jetro szervezet készen áll arra, hogy jövőre nagyszabású találkozókat szervezzen a külföldi delegációknak Oszakában, számos látogatásunk lesz, és meghívjuk a szerb delegációt, hogy ismét látogassanak el hozzánk Oszakába, ami a mai találkozó folytatása lesz – mondta Akira.

A Japán Külkereskedelmi Szervezet (JETRO) elnöke, Susumu Kataoke reményei szerint Szerbia hamarosan újabb japán befektetést kap, és rámutatott, hogy a világ geopolitikai feszültségeivel összefüggésben Szerbiának stratégiai pozíciója van a japán vállalatok számára.

Kataoke elmondta, hogy a japán cégeknek érdekük, hogy hazánkban fektessenek be.

Elmondása szerint a fórumon részt vevő cégek különböző szektorokból – információs berendezések, infrastruktúra, építőipar, pénzügy – képviseltetik magukat, és a jelenlévő cégek közül 28-nak van európai központja, köztük gyógyszeripari berendezések gyártásával foglalkozó, mérnöki és hasonlók.

Kiemelte: reméli, hogy a látogatás eredménye hamarosan újabb szerbiai beruházások formájában is megmutatkozik.

Kataoke elmondta Vučić elnöknek, hogy megtiszteltetés volt vele beszélni, és megköszönte a japán delegáció tagjainak biztosított charter járatot.

Kataoke elmondta, hogy az Osaka Expót jövőre Japánban, míg a Expó világkiállítást 2027-ben Belgrádban rendezik meg.

Dejan Ristić információs és távközlési miniszter a mai napon kifejezte a minisztérium hajlandóságát és eltökéltségét a távközlés területén Japánnal és japán cégekkel való együttműködés fokozására.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Aleksandar Vučić (Forrás: Beta)