2024. december 18., szerda

Kamattámogatás a fiatalok lakáshiteleihez

Siniša Mali szerb pénzügyminiszter ma kijelentette, az állam kamattámogatást nyújt a fiatalok lakáshiteleihez – a részvétel a hitel értékének egy százaléka lesz.

– Egy 75 000 eurós lakás esetén a havi törlesztőrészlet az első évben 93 euró, a másodiktól a hatodik évig 175 euró, a hatodiktól pedig 350 euró lesz a hitel lejártáig – mondta Mali az RTS-nek.

Hozzátette, karácsony után készül el a fiatalok lakásvásárlási hitelének támogatásáról szóló törvény, amely várhatóan március 1-jén lép hatályba. A program célja – mint fogalmazott – a fiatalok legfontosabb problémájának megoldása.

Kiemelte, hogy a lakáshitel felvételénél a két probléma az önrész mértéke és a kamat. A részvétel 75 ezer eurós hitelnél 750, 100 ezer eurós hitelnél 1000 euró. A törlesztőrészlet körülbelül 350 euró, ha a hat hónapos Euribor (európai irányadó bankközi kamatláb) plusz két százalékot számoljuk. Ha esik az euribor és a törlesztőrészlet is csökken.

– A fiatalok számára a legfontosabb az első lakásuk. Ez hozzájárul az építőipar fejlődéséhez. Lehetőséget ad a fiataloknak, hogy lássák, milyen erős az állam, és mennyire törődik velük – mondta Mali. Hozzátette, hogy egy gyenge állam erre nem képes.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Siniša Mali szerb pénzügyminiszter (Forrás: Magyar Szó archívum)