Az elmúlt egy hétben a rendőrség fokozott közúti ellenőrzést tartott, amely során a közlekedés több mint 73 ezer résztvevőjét igazoltatták. Az ellenőrzés során több mint 22 ezer szabálysértést jegyeztek – közölte Dejan Stević, a közlekedési rendészet alezredese. Az új év első napjaiban összesen 5 személy vesztette életét a forgalomban.
Dejan Stević a Tanjug hírügynökségnek adott nyilatkozatában elmondta, hogy a közlekedési rendőrség december 27-én kezdte el 10 napig tartó akcióját, amely során összesen 69 528 vezetőn végzett alkoholtesztet. Összesen 1732 vezetőt zárt ki a forgalomból. Mint kiderült, az ellenőrzött sofőrök közül 193 vezető véralkoholszintje meghaladta az 1,2 egységet, míg 55 vezető véralkoholszintje 2 egységnél is magasabb volt, s ezzel súlyos veszélynek tették ki magukat és a közlekedés többi résztvevőjét – mutatott rá az alezredes.
Elmondta azt is, hogy a fokozott ellenőrzés során azt is megvizsgálták, hogy a vezetők fogyasztottak-e tudatmódosító szereket. A közlekedés résztvevői közül 42 személy esetében sikerült ezt bizonyítani is.
Elmondta azt is, hogy az új év első hét napján összesen 529 közlekedési baleset történt, amelyben 5 személy vesztette életét, 119 pedig megsérült. Szavai szerint az elmúlt öt év statisztikai adatait figyelembe véve ezek a számok kisebbek, mint a korábbi években, amit Stević azzal a közlekedési intézkedésekkel magyaráz, amivel a biztonság fokozását szeretnék elérni. Kiemelte ugyanakkor, nem lehetnek elégedettek addig, amíg akár egy áldozata is van a közlekedésnek.
Nyitókép: Egy hét alatt több mint 73 ezer közlekedőt igazoltattak (Ótos András felvétele)