Vladimir Todorović Priče smrti i života iz kutije 183 (A halál és élet történetei a 183-as dobozból) című kétkötetes kiadványát mutatták be csütörtök este a Szabadkai Városi Múzeumban. A könyv az auschwitzi haláltábor felszabadításának 80. évfordulója alkalmából jelent meg, és szabadkai zsidó túlélők vallomását is tartalmazza, köztük Schulman Imréét, aki a múzeum első igazgatója volt. A rendezvény különlegességét az is adta, hogy pont arra a napra esett, amikor a múzeumot 77 évvel ezelőtt megalapították, illetve újralapították. Ezt dr. Ninkov K. Olgától, a múzeum megbízott igazgatójától hallhattuk, aki az egybegyűlteket köszöntötte:
– Schulman Imréről nincs sok ismeretünk, de a könyvből többet megtudhatunk róla. A kötetek témáját tekintve az is fontos, hogy a múzeumunk most abban az épületben helyezkedik el, amely valamikor egy zsidó családé, a Fenyves családé volt. Közéjük tartozott Geréb Klára is, akiről szintén említést tesz a könyv, ő volt Fenyves Eszter anyja. Emléküket egy kézzel készített kanapé is őrzi a múzeumban. A Geréb-ház a mostani Vinko Perčić Galéria épülete volt. Sok mindent tudunk, de sok mindent nem, és folyamatosan tanulunk. Az ismeretek bővítéséhez pedig ez a könyv is hozzájárul – mondta Ninkov K. Olga ahhoz kötődően, hogy a kiadványban Fenyves Eszter vallomása is olvasható.
A könyvbemutatón a szerzővel Kubicskovics Ákos történész-kurátor beszélgetett:
– Ez a kiadvány egy nagy és odaadó kutatás eredménye. Az első kötetben vallomásokat olvashatunk, köztük szabadkai zsidókét is, akik tanúi vagy elszenvedői voltak a szörnyűségeknek. A második kötet pedig archív dokumentumokat tartalmaz, amelyek bizonyítják a történteket – hallottuk Kubicskovics Ákostól, aki szólt a szabadkai zsidók múltjáról is.
Vladimir Todorović azt emelte ki, hogy ezen a héten emlékezünk a holokauszt áldozataira:
– Ilyenkor nem csupán a szenvedéseikre gondolunk, hanem az ellenállásukra, a méltóságteljes kiállásukra is. Azokra emlékezünk, akiknek volt erejük a nehéz időkben is embernek maradni. Szeretném, ha erre ez estre nem úgy tekintenénk, mint könyvbemutatóra, hanem mint emlékezésre. Habár a könyvön az én nevem szerepel, nem tartom magamat szerzőnek. Az igazi szerzők a szüleink, a nagyszüleink, és azok a zsidók, akik e borzalmakon keresztülmentek. Az enyém csak az elképzelés, hogy ez a könyv létrejöjjön, amihez információs anyagot találtam, és ezeket összegeztem. A vallomásokat nyolcvan évvel ezelőtt jegyezték le, miután a túlélők visszatértek Auschwitzból, Bergen-Belsenből, Dachauból, Strasshofból és más haláltáborokból. Megrázó történeteiket komisszió előtt mondták el, a dokumentumokat később a Vajdasági Levéltárba szállították, és a 183-as dobozba helyezték el – tudtuk meg Vladimir Todorovićtól, aki azt is kifejtette, hogy mi miatt fogott hozzá a kutatáshoz, és miért értékesek az utókor számára ezek a vallomások.
– Sokan nem beszéltek a szögesdrót mögötti szenvedéseikről, egyesek félelemből, mások azt gondolták, úgysem hisznek nekik. Anyám se beszélt róla, csak a halotti ágyán, holott megjárta Auschwitzot, Bergen-Belsent, Ravensbrücket és Frankfurtot. Őmiatta is érdekelt ez a téma. Mindegyik túlélő története nagyon szörnyű, bele se merek gondolni, hogy anyám mi mindenen ment keresztül. Amikor viszont kutatómunkával és dokumentálással foglalkozunk, egy kicsit meg kell próbálnunk félretenni az érzelmeinket – hallottuk a szerzőtől, akinek, mint mondta, a kutatásban segítői is akadtak, és nagyon hálás nekik.
Nyitókép: Kubicskovics Ákos és Vladimir Todorović a könyvbemutatón (Lukács Melinda)
