2024. december 22., vasárnap

Az eddigi legrosszabb jegy

Inkább visszafejlődött, mint fejlődött Szerbia az elmúlt évben az uniós közeledés terén

Szerbia 2,8-as átlagosztályzattal „vizsgázott" az egytől ötig terjedő skálán az Európai Bizottság új országjelentésében, ami a legrosszabb eredménynek számít 2015 óta – közölte az European Western Balkans hírportál, hozzátéve; egyetlen tárgyalási fejezet tekintetében sem ért el jobb eredményt, magasabb felkészültséget, mint egy évvel korábban.
Az Európai Bizottság a következő fokozatokat különbözteti meg a skálán: kezdeti fázis (1), bizonyos fokú felkészültség (2), mértékletes felkészültség (3), megfelelő felkészültség (4) és haladó nívó (5). Most azt állapította meg az EB, hogy országunk öt fejezet esetében kettesre, 22 fejezet esetében hármasra, hat fejezet esetében pedig négyesre vizsgázott. A weboldal beszámolója szerint egyik fejezetben sem mutatott az ország sem legrosszabbnak, sem legkiemelkedőbbnek számító eredményt. A legalacsonyabb osztályzatokat a jogállamisággal, a mezőgazdasággal és vidékfejlesztéssel, a környezetvédelemmel, valamint a pénzügyekkel és a költségvetési illetékekkel foglalkozó fejezetek kapcsán érdemelte ki. A legjobb eredményt a szállítással, a gazdasági társaságok jogaival, a tudománnyal és kutatással, az oktatással és művelődéssel, a szellemi tulajdon jogaival, valamint a vámunióval foglalkozó fejezeteknek köszönhetően kapta.
Az Európai Bizottság értékeli az elmúlt év változásait is minden egyes fejezet kapcsán, aszerint, hogy adott esetben visszalépés (1), stagnálás (2), mértékletes fejlődés (3), jó fejlődés (4) vagy kitűnő előrelépés (5) könyvelhető-e el. Ha minden osztályzatot figyelembe veszünk, akkor az idei átlag 2,8. Tavaly 3,02, tavalyelőtt 2,95, 2018-ban 2,82 volt a végeredmény.
Megállapították, hogy Szerbia egyáltalán nem mutatott fejlődést a tőkeáramlással, a pénzügyi szolgáltatásokkal és a fogyasztó- és egészségvédelemmel foglalkozó tárgyalási fejezetekben az elmúlt egy évben – áll a EWB hírportál közlésében.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás