2024. december 22., vasárnap

Macron és Sunak új alapokra kívánja helyezni a francia-brit viszonyt

Emmanuel Macron francia államfő és Rushi Sunak brit miniszterelnök új alapokra kívánja helyezni a francia-brit viszonyt „új ambícióval" a Brexitet követő feszültségekkel teli időszak után. A két ország közötti viszony rendezésének első megállapodása az illegális bevándorlás elleni küzdelmet érinti.

„Ez az egymásra találás, az újbóli kapcsolatfelvétel, egy új kezdet pillanata. Egy új ambíció csúcstalálkozója" – fogalmazott a francia köztársasági elnök brit kollegájával közösen tartott sajtótájékoztatóján pénteken Párizsban, a két ország közötti első csúcstalálkozón 2018 óta.
„A new beginning, an entente renewed (új kezdet, megújult egyetértés)" – erősítette meg a brit kormányfő a két ország közötti évszázados szívélyes kapcsolatra utalva, amely némileg nehézkessé vált Nagy-Britanniának az Európai Unióból való kilépése óta.

Fotó: AFP

Fotó: AFP

Az újrakezdés megpecsételéseként a két ország vezetője új megállapodást kötött a francia partokról a La Manche-csatornán át az Egyesült Királyságba tartó illegális bevándorlók megfékezésére. Nagy-Britannia jelentősen megemelte a Franciaországnak nyújtott anyagi támogatást a parti őrség megerősítésére.
„A következő három évben az Egyesült Királyság 141 millió eurót folyósít 2023-24-re, 191 millió eurót 2024-2025-re és 209 millió eurót 2025-2026-ra" – derül ki a találkozót követően megjelent közleményből.
A brit miniszterelnök egy új gyűjtőhely megnyitását is bejelentette Észak-Franciaországban a feltartóztatott illegális bevándorlók számára, valamint egy új irányítási központ felállítását, ahol a két ország különleges erői dolgoznak majd együtt. Ezenkívül London további ötszáz járőrt is szolgálatba állít a francia partokon. Több drón és más technológiák is segíteni fogják a francia erőket abban, hogy több illegális bevándorlót tudjanak feltartóztatni.
A francia elnök kiemelte, hogy a két ország együtt kíván küzdeni az illegális bevándorlás ellen, nem feledkezve meg annak humánus kérdéseiről és a téma „különösen érzékeny mivoltáról". Emmanuel Macron emlékeztetett arra, hogy a francia hatóságok több mint 1300 lélekvesztőt tartóztattak fel tavaly és 55 embercsempész-hálózatot számoltak fel a „közös francia-brit titkosszolgálati csoport munkájának köszönhetően".
Mindezek ellenére 2022-ben csaknem 46 ezer embernek sikerült illegális módon átkelnie a La Manche-csatornán. A két ország ezért tavaly novemberben már aláírt egy megállapodást a fokozottabb együttműködésről az illegális átkelések elleni küzdelem.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: REUTERS/File Photo