2024. december 22., vasárnap

Manipuláció gyanúja merülhet fel a Katalin hercegnőről közzétett fotóval kapcsolatban

Manipuláció lehetőségére hivatkozva több nemzetközi fotóügynökség is visszavonta kiadásából azt a hivatalos fotót, amely vasárnap jelent meg Katalin walesi hercegnőről, Vilmos brit trónörökös feleségéről. Ez volt az első fotó, amelyet a hercegnőről januári műtétje óta hivatalosan közzétettek.

A Kensington-palota, Vilmos és Katalin londoni hivatala, által nyilvánosságra hozott fényképen a mosolygó hercegnő és három gyermeke, György és Lajos herceg, valamint Sarolta hercegnő látható. Katalin egy kerti székben foglal helyet, balján Sarolta a szék karfáján ül, mögötte György, jobbján Lajos áll.  

A képhez csatolt rövid nyilatkozatban Katalin köszönetet mond azokért a jókívánságokért, amelyeket az elmúlt két hónapban kapott.

A fotót a palota tájékoztatása szerint Vilmos készítette a múlt héten.

A BBC brit közszolgálati médiatársaság ugyanakkor hétfőn azt jelentette, hogy három globális hír- és fotóügynökség, az Associated Press (AP), a Reuters és az AFP egyaránt visszavonta kínálatából a fotót.

Az AP indoklása szerint közelebbről megvizsgálva úgy tűnik, hogy a közlő manipulálta a képet. Az ügynökség a BBC által idézett nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a fénykép nem felel meg a cég fotónormáinak. Az AP elsősorban Sarolta hercegnő bal kezének elhelyezkedését nevezte vitathatónak.

A Kensington-palota hétfő hajnalig nem kommentálta az ügyet.
 

Az udvar január 17-én jelentette be, hogy a 42 éves Katalin hercegnőn tervezett és sikeres hasüregi műtétet hajtottak végre. Az akkori tájékoztatásban a palota nem tért ki a beavatkozás okára, de valószínűtlennek nevezte, hogy a walesi hercegnő a húsvétot követő időszak előtt visszatérhet közéleti feladatainak ellátásához. Katalin január 29-én távozott a London Clinic nevű magánkórházból, és jelenleg a család windsori rezidenciáján lábadozik.

A Kensington-palota azóta sem közölt részleteket a műtét okáról, jóllehet azt hangsúlyozta, hogy nem daganatos megbetegedésről van szó, és a hercegnő jól van.

Katalin tavaly december óta egyetlen hivatalos programon sem vett részt. Állapotáról a brit sajtóban és a közösségi médiafelületeken számtalan találgatás kering, de a palota ezek közül egyet sem erősített meg.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: People magazin felvétele