2024. december 22., vasárnap

Földrengés Montenegróban

Közepes, 5,4-es erősségű földrengés rázta meg csütörtökön Montenegró és Bosznia-Hercegovina határvidékét – jelentette a montenegrói közszolgálati televízió az ország szeizmológiai intézetének az adataira hivatkozva.

A földrengés epicentruma Montenegró nyugati részén volt, mintegy harminc kilométerre Niksićtől és 25 kilométerre a boszniai Bilećától, a rengés fészke pedig 14 kilométeres mélységben helyezkedett el. A földmozgásokat Szarajevóban és Podgoricában, de Szerbia egyes részein is érezni lehetett.

A montenegrói hatóságok nagyobb károkról vagy sérültekről egyelőre nem tudnak.

A Nyugat-Balkánon nem ritkák a kisebb földrengések, jelentősebb károkat azonban nem szokott okozni a földmozgás. Ebben a térségben a legutóbb 2022 áprilisában volt 5,7-es erősségű rengés, akkor többen megsérültek, egy ember meg is halt. A közelmúlt legerősebb rengése a Nyugat-Balkánon 2020. december 28-án és 29-én Horvátországban volt, az 5,2-es, illetve 6,3-es erősségű földmozgások Petrinja és Sziszek közelében hét halálos áldozatot és 28 sérültet követeltek. 2020 márciusában a horvát fővárost, Zágrábot 5,3 erősségű földrengés rázta meg, amely jelentős károkat okozott. 2019 novemberében Albániában több mint 50 ember halt meg egy 6,4-es erősségű földrengésben. 1963-ban pedig Szkopjében volt akkora mértékű földrengés, hogy a macedón főváros több mint háromnegyede romba dőlt, és több mint ezren életüket vesztették. A 6,9-es erősségű rengést követően az egész várost újjáépítették.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Illusztráció (Pixabay)