A repülésbiztonsági személyzet pénteki figyelmeztető sztrájkját követően az érintett repülőtereken újraindult a légi közlekedés – erősítette meg szombaton a német dpa hírügynökség kérdésére a sztrájkot szervező Verdi szakszervezet szóvivője.
A sztrájk a tervek szerint zajlott, és mostanra véget ért – fogalmazott a szóvivő. Nagyon elégedettek vagyunk a dolgok menetével, azért is, mert ez volt az első alkalom, hogy sztrájkba léptünk néhány repülőtéren – tette hozzá.
Az érintett repülőterek honlapjain nem jelentek meg késések vagy járattörlések. Néhány repülőtéren már pénteken újraindult a járatforgalom.
A Verdi szakszervezet a dortmundi, a weezei, a drezdai, a lipcsei/hallei, a hannoveri és a karlsruhei/baden-badeni repülőtér légiközlekedés-biztonsági alkalmazottait szólította fel figyelmeztető sztrájkra.
A Verdi a munkabeszüntetéssel igyekszik a március 20-i következő tárgyalási forduló előtt növelni a munkáltatókra gyakorolt nyomást. A tét a biztonsági szolgáltatásokat ellátó magánvállalatok mintegy 25 ezer alkalmazottjának bére és munkakörülménye. Ezek a cégek a szövetségi rendőrség megbízásából ellenőrzik az utasokat, a személyzetet és a poggyászokat a biztonsági terület bejáratainál. A Verdi és a légiközlekedés-biztonsági vállalkozások szövetségi érdekképviselete, a BDLS az eddigi öt tárgyalási forduló során nem jutott megállapodásra a reptérüzemeltetőkkel.
A légiközlekedés-biztonsági személyzet figyelmeztető sztrájkjának a végével nehéz hét zárult le a német légiforgalomban. A biztonsági személyzet figyelmeztető sztrájkja csütörtökön gyakorlatilag leállította Berlin, Hamburg, Stuttgart, Karlsruhe/Baden-Baden és Köln/Bonn repülőtereinek forgalmát, a hét elején pedig a Lufthansa légiutas-kísérőinek egy része is sztrájkba lépett.
Nyitókép: Pixabay