2024. december 22., vasárnap

Kielégítő a szlovák kormányfő állapota

Kielégítő Robert Fico szlovák kormányfő egészségi állapota, aki május közepén az ellene politikai indítékkal elkövetett fegyveres merényletben szerzett életveszélyes sérüléseket – jelentette be a pozsonyi kormányhivatal sajtóosztálya szerdán az MTI-nek is eljuttatott közleményében.

„A kormányfő gyógyulási folyamata a várakozásoknak megfelelően halad, állapota kielégítő" – írták a rövid közleményben a besztercebányai Roosevelt kórház által adott információkra hivatkozva. A szlovák kormányfő egészségi állapotáról további részleteket nem hoztak nyilvánosságra.

Közben a pozsonyi Pravda Robert Kalinák védelmi minisztertől szerzett értesülésekre hivatkozva szerdán azt írta a honlapján, hogy a haslövést is szenvedett szlovák kormányfő már hagyományos módon fogyasztott ételt, ami pozitív prognózisra jogosít.

Az 59 éves szlovák kormányfő ellen május 15.-én, a pozsonyi kabinet Nyitrabányán (Handlová) tartott kihelyezett ülése után követtek el fegyveres merényletet. Az elkövetőt, a 71 éves lévai Juraj Cintulát, aki négy lövéssel sebesítette meg a kormányfőt, a helyszínen őrizetbe vették, majd később a bazini (Pezinok) székhelyű különleges bíróság előre megfontolt gyilkossági kísérlet vádjával letartóztatásba helyezte. Cintula vallomásában azzal indokolta tettét, hogy nem értett egyet a kormány politikájával, egyebek mellett azzal sem, hogy Robert Fico és kormánya folytatólagosan elutasítja, hogy fegyvereket szállítson Ukrajnának.

A szlovák hatóságok korábbi közlése szerint vizsgálják, hogy az elkövetőnek voltak e bűntársai, amit Sutaj Estok szlovák belügyminiszter „valószínűbb forgatókönyvnek" nevezett.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Beta/AP