Furcsa világban élünk. Meg lehet támadni és szállni egy országot a politikája miatt. Ezekben a napokban, az ukrajnai háború borzalmait látva, elfeledkezünk arról, hogy Oroszország csak (reméljük) utolsó ebben a sorban. Előzőleg az Egyesült Államok megszállta előbb Afganisztánt, utána Irakot és a NATO bombázta Szerbiát.
Már látjuk, hogy Putyin elszámította magát, már szívesen kimászna a kátyúból, amelybe jutott, csak tudná hogyan. Hiszen gyors győzelemre számított, nem vette figyelembe, hogy az ukránok nemcsak keményen védekeznek, hanem ehhez rengeteg fegyvert is kapnak. Nem tanult abból, hogy az amerikaiaknak milyen sokba került az afganisztáni kaland.
Nemcsak azért, mert az geopolitikai ajándék volt Kínának, mert amíg az amerikaiak Afganisztánban szórták a dollármilliárdokat, Kína fejlődésre, újításokra használta ki ezt az időt. És társadalmi összterméke a 2000. évi 1,2 billióról 2020-ig 14,7 billióra ugrott. Ráadásul az amerikaiak által elkergetett táliboknak szinte csak hetek kellettek ahhoz, hogy ismét hatalomra kerüljenek.
Ezért van az, hogy ebben a helyzetben oda kell figyelni a franciákra is. Ahogy lapjaik írják, Mali az ő Afganisztánuk volt. Azt hitték, feladatuk megvédeni egy volt francia gyarmatot a al-Kaida és az Iszlám Állam terroristáitól. De kivonultak, mihelyt látták, hogy akciójuk sikertelen, ráadásul még a rendszer is hála helyett szeretne tőlük megszabadulni. Ez késztetett bennünket arra, hogy megpróbáljuk bemutatni Malit.
Mali a Föld területileg nagy államai közé tartózik: 1 240 190 négyzetkilométernyi területű, tehát 13-14-szer akkora, mint Szerbia, de mindössze tizen-egynéhány millió lakossal. Hét országgal határos, vannak hármashatárai is. Északon a Szaharából birtokol egy darabot, délen azonban a Niger és Szenegál folyók termékeny talajról gondoskodnak. 1960 szeptemberétől független.
Nevét Afrika egyik nagy gyarmatosítás előtti császárságáról kapta. Francia gyarmat azonban néhány más területtel együtt Francia Szudán volt. A függetlenség elnyerése után Föderatív Mali néven együtt volt Szenegállal, de a föderáció nem sokáig tartotta magát, gyorsan szétesett. Első elnöke Modibo Keita szerepet játszott az el nem kötelezett országok mozgalmában is.
Megalakulásától tele volt problémákkal, tuarég lázadásoktól kezdve az iszlám fanatikusok terrorján át az egymást követő államcsínyekig mindig gondoskodtak arról, hogy mozgalmas legyen történelmük.
A tuarégok a már említett szaharai rész lakói, akik már többször fellázadtak, hogy kiharcolják jogaikat. A lapok nyilatkozatra bírtak egy tuarégot, aki tanúja volt ennek a viharos történelemnek. Elmondta, hogy 1963-ban letartóztatták az apját és akkor eltűnt. A család többi része Algériába menekült, a „tuarég forradalom” sok más részvevőjével. De 1990-ben már részt vett a második tuerég lázadásban.
Szerinte van rá mód, hogy a tuarégok békésen beolvadjanak a malii társadalomba. De ahhoz az kell, hogy az ország demokratikus legyen és ismerje el, hogy lakói több kultúrához tartóznak, mások mint az ország többi lakosai. Azt nem említette hogyan lehetséges ez, amikor az iszlám szélsőségesek akciója már nem egyszer szükségessé tette az egymást követő államcsínyeket.
Az al-Kaidának és az Iszlám Államnak ugyanis fegyveres csapatai vannak az ország különböző részein és azok 2012 óta állandóan akcióban vannak. Méghozzá olyan akciókban, amelyekben 100 fönyi terrorista frontálisan támad. A Magyar Hírlap már „világok háborújának” nevezte ezeket az összecsapásokat.
A tuarég lázadásokkal és az iszlám szélsőségek fegyveres harcával teremtett helyzetben demokratikus rendszerek és államcsínyek váltották egymást. Az első államcsíny 1968 szeptemberében volt. A következő 2012-ben és a legújabb 2020-ban. A legutóbbi egyik vezére hangsúlyozta: „Országunk új történelmét nyitjuk meg. Erre a sajátos szakaszra szükség van ahhoz, hogy a nemzet fiai és lányai együtt alaposan elgondolkodjanak és megfontolják”.
A katonák alapította, Június 5. Mozgalom – a Hazafias Erők Tömörülése hosszú nevű szervezet azt ígérte, hároméves átmeneti idő után átadja a hatalmat. Most azonban, hogy ez az időszak a vége felé közeleg, már hosszabbítást emlegetnek. (A bizonytalanságok érzékeltetésére csak zárójelben mondjuk el, hogy a magániskolák 70, az államiak csak 35 százalékban teljesítették a tantervet.)
Az országban eluralkodott bizonytalanságnak úgy próbáltak véget venni, hogy ENSZ csapatokat küldtek az országba. A franciáknak azonban ez nem volt elég, ők is csapatokat küldtek. Abból indultak ki, hogy egykori gyarmattartóként kötelességük gondoskodni a rendről és segítségek nyújtani a mohamedán szélsőségek elleni harcban. Voltak is sikereik. Többek között ők ölték meg az al-Kaida helyi vezérét.
Jókarat ide, jóakarat oda, mégis csak idegen csapatokról van szó. És a franciák mind többször kerültek szembe az államcsíny végrehajtóival, még Assimi Goita ideiglenes elnökkel is. A maliiak arra a következtetésre jutottak, hogy inkább a Wagner nevű orosz zsoldos szervezettel egyeznek meg, abban a reményben, hogy a zsoldosok jobban alkalmazkodnak hozzájuk.
A hazaiak addig mentek, hogy kiutasították a francia nagykövetet, azzal a váddal, hogy beavatkozik az ország belügyibe. A franciák pedig levonták a tanulságot. Az idegen csapatok csak idegen testet jelentenek. Sokba kerülnek az országnak és a hazaiak minden segítség ellenére idegennek érzik őket.
