Alexander Van der Bellen államfő ma fogadja Herbert Kicklt, a jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnökét, hogy a kormányalakítás kilátásairól egyeztessen, miután a választásokon legtöbb szavazatot szerző FPÖ megkerülésével tartott koalíciós tárgyalások zsákutcába jutottak.
Van der Bellen nem zárta ki, hogy Kicklt bízza meg kormányalakítással. Előzőleg arról értesült, hogy a konzervatív Osztrák Néppárton (ÖVP) belül elcsitultak a Kickllel való együttműködést elutasító hangok. Szerinte ezzel „egy új, eddig nem létező út nyílhat”.
A Néppárt Christian Stocker korábbi főtitkárt jelölte ügyvivő vezetőjének, miután az előző nap az addigi pártelnök és kancellár, Karl Nehammer benyújtotta lemondását mindkét tisztségéről a koalíciós tárgyalások összeomlása nyomán. Stocker közölte, hogy az ÖVP kész a tárgyalásokra az FPÖ-vel.
Az államfő a héten nevezi meg, hogy kit nevez ki Nehammer utódjának az ügyvezető kancellári tisztségben.
A kormányalakítási tárgyalások szombaton szakadtak meg az ÖVP és a szociáldemokraták (SPÖ) között, miután a liberális NEOS pénteken meglepetésszerűen kilépett a hárompárti koalíciós egyeztetésekből.
A tárgyalások azóta húzódnak, hogy Alexander Van der Bellen októberben megbízta Karl Nehammer kancellárt egy új kormány összeállításával. A döntés azután született, hogy az összes többi párt elutasította a jobboldali Osztrák Szabadságpárttal való együttműködést, amely szeptemberben először nyert országos választásokat.
A szeptember 29-i választásokon az Osztrák Szabadságpárt a szavazatok 28,8 százalékát kapta. A második helyen az Osztrák Néppárt végzett a szavazatok 26,3 százalékával, a harmadik pedig az Osztrák Szociáldemokrata Párt lett a voksok 21,2 százalékával.
A kancellár már akkor figyelmeztetett, hogy a koalíciós tárgyalások – eredetileg a liberálisok nélkül – keménynek ígérkeznek.
Nyitókép: Karl Nehammer lemondása után Christian Stocker, az Osztrák Néppárt (ÖVP) korábbi főtitkára lett az ügyvivő vezető (Fotó: Beta/AP)