2025. január 8., szerda

Először vezethet nő egy csúcshivatalt Vatikánban

Ferenc pápa Simona Brambilla olasz szerzetesnővért nevezte ki az Apostoli Élet Társaságainak Dikasztériumának élére, amely a szerzetesi ügyekért felelős hivatal a Vatikánban – írja a 021.rs hírportál.

Ezzel Ferenc pápa egyháztörténelmet írt, nő ugyanis soha nem került még ilyen magas pozícióba a katolikus egyházon belül. Ferenc pápa célja, hogy a nők több vezető szerepet kapjanak az egyház kormányzásában. Vezetése alatt emelkedett a Vatikánban dolgozó nők aránya, beleértve a vezetői pozíciókat is – a 2013-as év 19,3 százalékáról 23,4 százalékra.

2022-ben egy apostoli konstitúcióban azt is lehetővé tette, hogy nők is vezethessenek dikasztériumokat, ami addig csak bíborosok és érsekek számára volt lehetséges. Így kaphatott Brambilla is prefektusi kinevezést.

Simona Brambilla Monzában született, ápolónői végzettséget szerzett, majd belépett egy missziós szerzetesrendbe, emellett pszichológiát tanult Rómában. Misszionáriusként Mozambikban szolgált, 2011-ben megválasztották a szerzetesrend legfőbb elöljárójának, tizenkét évig irányította a misszionárius közösséget. 2023 óta a Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Dikasztériumában szolgált titkárként, ezt mostantól prefektusként vezeti majd.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás