Kormányozhatatlanná válik Franciaország? Így fogalmazza meg a Le Monde a legkényesebb kérdést a francia parlamenti választás múlt vasárnapi második fordulója után. A lapok általában Emmanuel Macron nehézségeivel foglalkoznak, és nem tartják kizártnak, hogy egy éven belül feloszlatja a parlamentet és új választást ír ki. De a külföldi lapok is elsősorban ezzel a kérdéssel foglalkoznak. A spanyol El País szerint például Franciaországnak választania kell a megegyezés kultúrája és a kormányozhatatlanság között. De nézzük, mi is történt?
A francia választási törvény szerint a parlamentet úgy választják meg, hogy az első forduló után második fordulóra mennek mindazok a jelöltek, akik a szavazatoknak legalább a 12,5 százalékát megszerezték. Múlt vasárnapra is felálltak a frontok. Francia sajátosságként minden pártnak volt képviselője a második fordulóra, volt még néhány olyan körzet is, ahol három jelölt volt.
Macron pártjának, az Együttnek, (tulajdonképpen pártszövetség, helyet kapott benne Macron Köztársaság Lendületbenje mellett a ProDem és Horizonts nevű pártocska is) 418 jelöltje jutott a második fordulóra, a NUPES baloldali szövetségnek 381, a Nemzeti Tömörülésnek 208, a Köztársaságiaknak 71 stb. És a szavazás váratlanul rossz eredményt hozott Macron pártjának.
Az 577 tagú parlamentben a korábbi 345 képveselő helyett csak 248 jelöltje kapott mandátumot. Az eredmény katasztrofális Macron számra. Nemcsak a parlamenti többséget veszítette el, hanem még a közvélemény-kutatás alapján neki jósolt leggyengébb változatot sem érte el. (255–295 képviselőt jósoltak neki.) A kudarcot csak tetőzi, hogy két minisztere és egy államtitkára sem lett képviselő. Továbbá: mandátumát elveszítette a Köztársaság Lendületben elnöke és parlamenti frakciójának vezetője is.
A NUPES baloldali szövetség sem dicsekedhet valami nagy sikerrel. Nemcsak nem teljesült Jean-Luc Mélenchon álma, hogy ő lesz a miniszterelnök, hanem ő sem érte el a közvélemény-kutatás jósolta minimumot. (150–200 képviselőt jósoltak neki, és 142 lett.) Tulajdonképpen a szövetség tagjai együtt kb. annyi képviselőt kaptak, amennyihez hozzájutottak volna külön-külön is. Ennek ellenére győzelemnek tartja az eredményt Mélenchon, mert szerinte ez annak jele, hogy „a franciák többsége nem tudja, merre forduljon”.
Van azonban a második fordulónak két igazi győztese. Az egyik Marine Le Pen Nemzeti Tömörülése. Nem csak az a jóslat nem jött be, hogy a negyedik helyre szorul: harmadik lett. Nemcsak a jósoltnál több képviselőt kapott (55-75-öt jósoltak és 80 lett), hanem az eredményt még történelmi sikernek is tekintheti, hisz soha ennyi képviselője nem volt. (Már volt elnökválasztáson a második, pártjának mégis csak két képviselője volt. Mert tény az, hogy a parlamenti választás tulajdonképpen 577 külön választás, tehát más eredményt hozhat, mint az elnökválasztás második fordulója.) De győztesnek érezheti magát a Köztársaságiak nevű, még De Gaulle által alapított, számos köztársasági elnököt adó, nevét gyakran változtató párt is. Mert nem lett ugyan harmadik, és még a jósoltnál is gyengébb eredményt ért el (55–95 képviselőt jósoltak neki, de csak 64 képviselőt kapott), tehát messze lemaradt a jósolt maximumtól.
Mindennek eredményeképpen Macron csak vele alakíthat kormányt. (Történelmi kuriózum, hogy Macron az elnökválasztáson a baloldal szavazataival győzött a szélsőjobbal szemben, a parlamenti választásokon viszont a jobboldalra számított az egységessé vált baloldallal szemben.)
Francia sajátosság, hogy a négy nagy mellett megkapaszkodhattak a kicsik is. A baloldalnak a létrejött egység mellett megmaradt része, kis pártjai 13, a jobboldal kis pártjai pedig 9 képviselőt kaptak.
Mindebből a tanulság, hogy a parlamenti választást sajátosnak kell tekintenünk, az másmilyen, mint az elnökválasztás. Azt már említettük, hogy Marine Le Pen az elnökválasztáson már többször második helyen volt, a parlamentben viszont most került először abba a helyzetbe, hogy önálló parlamenti frakciót alakíthat. Másrészt Nicolas Dupont-Aignan nagyon kevés szavazatot szerzett az elnökválasztáson, ugyanakkor már 25 éve újraválasztják parlamenti képviselőnek.
A fent vázolt választási eredmény következménye, hogy Macronnak koalíciós kormányt kell alakítania. Elisabeth Borne miniszterelnök már ki is jelentette, hogy a következő korszakban „életképes” koalíciót kell teremteni. Ha ez nem sikerül, akkor Macronnak fel kell oszlatni a mostani parlamentet és új választást kiírnia, ami nem biztos, hogy változtat a helyzeten.
Végül mondjuk még el, hogy mind súlyosabb probléma lett, a demokrácia gondjává vált, hogy egyre kevesebben választják meg a kormányokat, mert a többség nem megy el szavazni.
A franciáknál ezt a problémát kissé enyhíti, hogy kétfordulós az elnökválasztás meg a parlamenti választás is. Arról van szó, hogy elképzelni is rossz, hogy elnököt és parlamentet választottak olyan körülmények között, hogy a választoknak kevesebb mint a fele megy el szavazni. (Kanadában a választótestületnek már csak a 30 százaléka megy el szavazni.) Így aztán hiába van a franciáknál kétfordulós rendszer, a szavazók 48 százalékának 52 százaléka választott köztársasági elnököt. És nem jobb a helyzet a parlamenti választásnál sem.
Képzeljük el, mi lenne, ha nem volna kétfordulós a rendszer. Így a választók negyede döntött az elnök személyéről. Ha nem lenne kétfordulós a rendszer, akkor ezt a döntést a választótestület kb. nyolcada hozta volna meg.
