2024. december 22., vasárnap

Százszor több hamis bombariadó

A Belügyminisztérium a hazai elkövetőket keríti elő legkönnyebben, de kiváló az együttműködés más országokkal és az Interpollal is

Csütörtökön Belgrádban kellett több intézményt is ki kellett üríteni hamis bombariasztások miatt, a névtelen bejelentésben leírtak szerint Aleksandar Vučić köztársasági elnök, Ana Brnabić kormányfő, és Aleksandar Vulin belügyminiszter házában is bombát helyeztek el.

Amint arról korábban hírt adtunk, szerdán is érkeztek hasonló bejelentések szerbiai, köztük szabadkai és újvidéki iskolákból. 

Egy különleges háború folyik Szerbia ellen, de a rendőrség résen van – ez derült ki Aleksandar Vulin belügyi tárcavezető tegnapi nyilatkozatából, melyben arról számolt be, hogy az elmúlt időszakban Szerbiából érkezett hamis bombariasztások valamennyi feladóját sikerült felderíteni és az igazságszolgáltatás elé irányítani. A helyzet kapcsán tájékoztatták más országok illetékes szerveit is, melyektől megfelelő reakciót várnak – tette hozzá a miniszter a terrorizmusellenes harccal foglalkozó nemzeti koordinációs testület ülésén, amelynek fő témája éppen a szerbiai intézmények e-mail-címeire rendszeresen érkező fenyegetések voltak. Vulin gratulált az elért eredményekhez, a különböző forrásokból érkező riasztásokat elkövetett személyek felkutatásához a rendőrségnek, a Biztonsági-Tájékoztatási Ügynökségnek (BIA), a katonai hírszerzés szerveinek, a szervezett bűnözés felgöngyölítésével foglalkozó ügyészségnek és a technológiai bűnözés felszámolásával foglalkozó államügyészség tagjainak is, különösen figyelemre méltónak nevezte a különböző szervek közötti, hathatós együttműködés sikerét. A hatékony munka részét képezte a nemzetközi rendőrségi és biztonsági szervezeteknek, köztük az Europolnak és az Interpolnak az értesítése is a nyomozás eredményeiről – számolt be az ülésen Vulin –, de felvették a kapcsolatot azoknak az országoknak a belügyi szerveivel is, ahonnan azonosítottak fenyegetéseket, így Lengyelországgal, Szlovéniával, Iránnal, Ukrajnával is együttműködött Szerbia, de kiemelkedő volt a kooperáció a riasztások felfedésén a magyar hatóságokkal is – értékelte. Külön köszönetet mondott a Belügyminisztérium veszélyelhárítási osztályának, amely a terepmunka részeként folyamatosan végezte a bejelentett bombariasztások helyszíneinek ellenőrzését, átfésülését. A munkának a legkönnyebb részét, mint mondta, éppen a hazai webcímekről érkezett fenyegetések jelentették, ezeknek a feladóit a lehető legrövidebb időn belül kézre kerítette a hatóság – fogalmazott beszámolójában a belügyminiszter.

Vulin kitért a statisztikai adatok ismertetésére is: 2021. január 1-je és június 1-je között mindössze tíz helyszíni vizsgálatra volt szükség bejelentett bombatámadások miatt, az idén, ugyanebben az időszakban, 1046 alkalommal kellett kivezényelni a veszélyelhárítási osztály szakértőit. Vulin végül közölte, biztos benne, hogy Szerbia, Aleksandar Vučić elnökkel az élen, továbbra is teljesen biztonságos országnak számít, és hogy a rendőrség a helyzet magaslatán bánik el a zavarokat keltő vészforrásokkal.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás