2024. december 22., vasárnap

Szabadon engedhetik Belivukot?

Pontosan egy hónapja van még a szervezett bűnözéssel megbízott ügyészségnek, hogy döntsön Veljko Belivuk ügyében. Szabadon engedhetik, hiszen augusztus negyedikén lejár az egy hónapos határidő, ameddig fogdában tarthatják.

Ahogyan arról hírt adtunk, Belivukot idén február 4-én fogták el, miközben Rudnik felé tartott. A gyanú szerint azért, hogy megsemmisítse a bizonyítékokat. Az elfogásával párhuzamosan Marko Miljkovićot is elfogták, emellett még több mint 20 személyt, akik a bűnbandához tartoztak.

A nyomozás ideje alatt a bűnbanda tagjait fogdában tartották, amelyet legutóbb áprilisban hosszabbítottak meg még három hónappal. A büntetőeljárás törvénykönyve szerint a hat hónapnál tovább nem lehet fogva tartani senkit, anélkül, hogy az illetékes intézmények vádemelést nyújtanának be. Belivuk és társai esetében ez a határidő augusztus negyedikén lejár.

– A törvény értelmében amennyiben az ügyészség nem emel vádat a gyanúsított ellen a letartóztatásától számított fél éven belül, úgy szabadon kell engedni. Ez nem azt jelenti, hogy a nyomozást is befejezik, csak annyit tesz, hogy szabadlábon védekezhet – magyarázta a Blicnek Veljko Delibašić ügyvéd.

A bűnözői csoport ellen megannyi bizonyítékot felhalmoztak már, ezt pedig az illetékes intézmények nyilatkozatai is megerősítik.

A legtöbb bizonyítékot a Ritopeki nyaralóban gyűjtötték össze, ahol jelenleg is folyik több személy DNS kutatása.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a csoport titkos szobájában már rengeteg DNS mintát begyűjtöttek, hiszen egy ipari húsdaráló gépet rejtettek a falak, amelyet vélhetően a csapat az áldozatainak ledarálására használt fel. Emellett megannyi fegyverre is bukkantak a belügyminisztérium illetékesei.

A ritopeki nyaraló kutatása közben kamerafelvételeket is találtak a rendőrség emberei. A felvételek átvizsgálásánál látták, hogy a nyaraló a Pink Panter banda egykori vezérének, Milan Ljepojának a tulajdona volt, akit már hónapok óta keresnek. A felvételeken sehol sem találtak egy képkockát sem arról, hogy Ljepoja élve távozott a kisházból. Azonban a felvételeken jól látszik, hogy a banda tagjai zsákokban szállítanak ki dolgokat az épületből. A rendőrség gyanúja szerint az áldozatok maradványait rejtették a zsákok.

A Blic értesülései szerint Belivuk letartóztatását hat hónapos megfigyelés előzte meg, amikor is lehallgatták a beszélgetéseit, ami az eljárás során hatalmas jelentőségű. A felvételeken jól hallatszik, hogy a csoport arról társalog, hogyan tegyék el láb alól Milan Ljepoját.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás