2024. szeptember 11., szerda

Kitekintő

Hatékony(abb) kisebbségvédelem

Az Európa Tanács (ET) a nemzeti kisebbségek jogairól és azok védelméről folytatott vitát Strasbourgban. Miután az ET Miniszterek Tanácsának soros elnökségét (május 21-e és november 17-a között) Magyarország tölti be, és a magyar elnökség prioritásai között kiemelt szerepet tölt be a nemzeti kisebbségek hatékony védelmének előmozdítása, Strasbourgban a nemzeti kisebbségek jogainak normái, eredményei és kihívásai kerültek a kedden megtartott magasszintű nyitókonferencia fókuszába.

Július közepén jelentősen megnő a forgalom

Az utazási korlátozások enyhítésével a 2019-es évihez hasonló forgalomra számítanak a Csongrád-Csanád megyei határátkelőhelyeken; Röszkén és Csanádpalotán július utolsó két és augusztus első két hetében alakulhatnak ki hosszú várakozások – közölte kedden a megyei rendőr-főkapitányság határrendészeti szolgálatának vezetője.Terbe Roland a röszkei autópálya-határátkelőhelyen tartott sajtótájékoztatón elmondta, tavaly a korábbi évekhez képest felére csökkent a határátlépők száma a megyében.
Eduard Heger és Orbán Viktor (Fotó: MTI)

Két sikeres szomszédos ország

Az elmúlt tíz év mérlegét megvonva, soha nem voltak még olyan jók a kapcsolatok Magyarország és Szlovákia között, mint most – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, miután kedden a Karmelita ko...