2024. szeptember 12., csütörtök

Kitekintő

Letartóztatták a gyermeküket bántalmazó szülőket

Előzetes letartóztatásba helyezték egy súlyosan megsérült két és fél éves, horvátországi lány szüleit. Korábban mindkettő szülőt kihallgatták a Slavonski Brod megyei államügyészségen, a meghallgatás után a megyei államügyész elmondta, hogy a felek részben beismerték, hogy megsértették a gyermek jogait, ezzel pedig bűncselekményt követtek el.

Ledöntötték a ferencvárosi BLM-szobrot

A nyilvánvaló provokatív szándék szerint a húsvéti szent háromnap első napján, nagycsütörtökön állították fel Budapesten, az ellenzéki Baranyi Krisztina vezette Ferencvárosban a szivárványszínekben pompázó első magyarországi BLM-szobrot. Az augusztusban kiírt pályázaton nyert alkotás felállítását agresszíven ellenzők reakciójára sem kellett sokat várni.
Mateusz Morawiecki, Orbán Viktor és Matteo Salvini a csütörtöki sajtókonferencián (Fotó: Beta/AP/MTI)

Egy hosszú út első állomása

Nagy érdeklődés övezte a nemzetközi sajtóban a Budapesten nagycsütörtök napján megtartott Orbán–Salvini–Morawiecki-találkozót, amelynek az esti órákra eső sajtótájékoztatójáról a korai lapzárta mia...

Orbán Viktor: Húsvétkor is védekezünk

Szombat reggel a Belügyminisztérium ügyeleti központjában az oltási terv végrehajtásáról egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnök - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.Közlése szerint az értekezleten Pintér Sándor belügyminiszter, Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke, György István és Latorcai Csaba államtitkárok, Balogh János országos rendőrfőkapitány és Jenei Zoltán országos kórház-főigazgató vett részt.