2024. december 22., vasárnap

Bekérette a magyar nagykövetet Olaszország

A szolgálatvezető szerint a börtön attól börtön, hogy nem „egy többcsillagos szálloda szolgáltatásait nyújtja"

Nagy felháborodást keltettek Olaszországban azok a sajtóban közölt képek, amelyeken az látható, hogy a budapesti antifa-ügy egyik olasz vádlottját, Ilaria Salist lánccal meghosszabbított bilincsben hozták be a tárgyalóterembe. Ezt egyébként gyakran látni a veszélyesnek tekintett vádlottak esetében Magyarországon.

A sajtót bejárt képek és Ilaria Salis ügyvédjének azon állításai, hogy a mintegy negyven év körüli olasz nőt méltatlan körülmények között tartják a magyar börtönben nagy visszhangra találtak Olaszországban.

„Ilaria Salis olasz tanárnő érkezése budapesti bíróságra láncra verve, már diplomáciai ügy” – írta például a Corriere della Sera.

Erre a visszhangra reagált Antonio Tajani olasz külügyminiszter, aki szerdán behívatta a római magyar nagykövetet, hogy közölje az olasz kormány hivatalos tiltakozását.

Antonio Tajani külügyminiszter kedden beszélt Giorgia Meloni miniszterelnökkel is az ügyben. Az olasz kormány álláspontját kedden Carlo Nordio olasz igazságügyi miniszter is egyértelművé tette: „Ez egy nagyon durva kép” – mondta az igazságügyi miniszter a Rai Unón, majd hozzátette: „Találkoztunk az apával, természetesen a magyar igazságszolgáltatás szuverén. Diplomáciai csatornákon keresztül intézkedhetünk, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy enyhítsük azokat a szigorú körülményeket, amelyek között fogva tartják.”

Az olaszországi Demokrata Párt felszólította a kormányt – Matteo Salvini és Giorgia Meloni barátjának nevezve Orbán Viktort –, hogy cselekedjen az ügyben.

A Corriera della Sera arról írt, hogy szerdán Orbán és Meloni telefonon tárgyalt Ilaria Salis olasz állampolgár érdekében. A cikk szerint az olasz kormányfő a magyar igazságszolgáltatás függetlenségének és autonómiájának teljes tiszteletben tartásával felhívta kollégája figyelmét honfitársuk ügyére, akit két ember megverésével vádolnak.

Giorgia Meloni a hírek szerint az Európai Tanács csütörtöki ülése előtt is találkozik majd Orbán Viktorral.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Ilaria Salis a január 29-ei budapesti tárgyaláson (Screenshot)