2024. december 22., vasárnap

Orbán: Sikerült közelebb hozni a külhoni magyarokat

Évértékelőt tartott a magyar kormányfő

– A köztársasági elnök asszony távozása bár helyes, de nagy veszteség Magyarország számára – mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök évértékelő beszédének elején Budapesten.

– A lemondás oka az, hogy egy gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmény leplelezéséért elítélt embernek elnöki kegyelmet adott. Döntését a magyarok elsöprő többsége nem fogadta el, és elutasította. Márpedig az elnök legszebb, és egyben legnehezebb feladata a nemzeti egység fenntartása, s ha ez bármilyen okból megbillen, akkor a helyreállítása is. A lemondás indoklásából tudjuk, hogy a nemzeti egységetn éppen az ő döntése bontotta meg, így ő maga helyreállítani már nem tudhatta. Ezért be kell látnunk, az történt, aminek ebben a helyzetben történnie kellett – fogalmazott Orbán Viktor, aki hozzátette, az igazságügy miniszer asszony az elnök határozatát az alkotmányos szokásoknak megfelelően ellenjegyezte, 25 év töretlen gyakorlatatát folytatva.

– A távozó két asszony kisujjában több méltóság van, mint a baloldal összes vezetőjében – szögezte le a magyar kormányfő.

A miniszterelnök kiemelte: a magyar gyermekvédelmi rendszert meg kell erősíteni, az Alkotmánytól egészen a miniszteri rendeletekig. „Az áldozatok kálváriája kötelez bennünket” – hangsúlyozta.

Meg kell erősíteni a gyermekekkel együtt dolgozók felügyeletét, mindezeket pedig egy új gyermekvédelmi törvénycsomag formájában kell benyújtani az Országgyűlésnek. A baloldal ekkor majd vitézkedhet, ott lehet majd segíteni – üzente Orbán Viktor.

Orbán Viktor egyúttal azt kérte az Országgyűléstől, hogy a köztársasági elnök hivatalos lemondásának napján indítsák el az új köztársasági elnök kinevezését. Az élet azonban megy tovább, a munka folytatódik, a feladatok 2024-ben sem lesznek könnyebbek, sem egyszerűbbek.

MÉG SOHA NEM DOLGOZTAK ANNYIAN MAGYARORSZÁGON, MINT MOST

A foglalkoztatottsági ráta jelenleg 75 százalékos, de el a kormány el akarja érni a 85 százalékot. Becsléseik szerint még 300 ezren bevonhatók a munka világába, részben annak köszönhetően, hogy egyre többen térnek haza külföldről Magyarországra.

Képernyőkép

Képernyőkép

SIKERÜLT KÖZELEBB HOZNI A KÜLHONI MAGYAROKAT

Sikerült megtartani a külkereskedelem és az export magas értékét, így meg tudták előzni a közgazdászok által ikerdeficitnek nevezett pénzügyi jelenséget, amikor a költségvetési hiány és a külkereskedelem egyszerre romlik el, aminek általában pénzügyi csőd, és gazdasági megszorítás a vége, ismertette Orbán Viktor.

– Hogy ez nem következett be, annak elévülhetetlen érdemei vannak Szijjártó Péternek – jelentette ki, megköszönve a miniszter munkáját. 

A miniszterelnök kifejtette: sikerült közelebb hozni a külhoni magyarokat: három hidat építettek az Ipolyon, napi tízszer jár a vonat Szeged és Szabadka között, és heti háromszor a repülő Budapest és Kolozsvár között. 

– Emellett az inflációt a Jegybank segítségére sietve sikerült a rekordmagas 25-ről 4 százalék alá szorítani, a költségvetési hiányt csökkenő pályán tartani, a minimálbért 15, a szakmunkásminimálbért 10 százalékkal emelni, akkor nem lehetünk elégedetlenek, a 2023-as extra nehéz évből sikerült kikecmeregni – fogalmazott Orbán Viktor.

2023 AZ EURÓPAI UNIÓ KUDARCAINAK ÉVE VOLT

– Azt látjuk, Brüsszelből csak a baj zúdul ránk. Hiába mondtuk, hogy két szláv testvérország háborúja ez. Úgy maratunk egyedül, mint a migráció kérdésében, ugyanígy lesz igazunk ennek a kérdésnek a végén is. Nem hagyjuk magunkat belerángatni a háborúba és nem fogunk fegyvert sem szállítani, akkor sem, ha vannak nagyhatalmak, akiknek ez nem tetszik – közölte.

– A Brüsszeli válságkezelés klasszikus: Amerikának klassz, a többieknek kuss – fogalmazott a magyar kormányfő.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: MTI