2025. április 16., szerda

Kétszer két sávon Kecskemét és Békéscsaba között

Tizenöt év alatt a gyorsforgalmi utak hossza másfélszeresére nőtt

Átadták az M44-es gyorsforgalmi út, az M5-ös autópályát és Szentkirályt összekötő több mint 30 kilométer hosszú új szakaszát, amelynek köszönhetően Kecskeméttől immár Békéscsabáig kétszer kétsávon közlekedhetnek az autósok.

Az útépítések kormányának nevezte a magyar kabinetet Orbán Viktor miniszterelnök kedden az út átadóünnepségén.

„Az évek során mi lettünk az útépítések kormánya: 2010 óta a gyorsforgalmi utak hossza másfélszeresére nőtt, az állami vagyont 15 év alatt megdupláztuk. Magyarország büszke lehet erre a teljesítményre” – mondta.

Hangsúlyozta: a kormány elhatározta, hogy minden megyei jogú város elérhető lesz gyorsforgalmi úton, és az elmúlt években be is kötötték a gyorsforgalmi hálózatba Egert, Szolnokot, Salgótarjánt, Sopront és Kaposvárt. Hozzátette: az M44-es út átadásával pedig Békéscsaba is „belép ebbe a klubba”.

Jelezte azt is: itt nem állnak meg, a következő években háromsávosra bővítik az M1-es, az M3-as és az M7-es autópályát, valamint megépítik az M8-as autópályát, és Budapest érintése nélkül lehet majd utazni Nyugat- és Kelet-Magyarország között.

A kormányfő régi adósság törlesztéséről beszélt Bács-Kiskun és Békés vármegye lakói felé az M44-es gyorsforgalmi út új szakaszának átadásával. Orbán Viktor azt mondta, hosszú évtizedekig mostoha része volt ez Magyarországnak, se akarat, se pénz nem volt arra, hogy bekössék az ország közlekedési és gazdasági vérkeringésébe, pedig a kommunizmus megdöntésében és Magyarország függetlenségének visszaszerzésében döntő szerepet játszó települések találhatók itt.

Felidézte az 1985-ös szarvasi országos szakkollégiumi találkozót, amit a Fidesz megalakításához vezető út egyik fontos állomásának nevezett. Hozzátette, a 44-es régi út mellett található Lakitelek is, a magyar nemzeti megújulás központja. „Ami nekünk, rendszerváltó fiataloknak, Szarvas, a rendszerváltó nemzeti értelmiségnek, Lezsák képviselő úr nemzedékének, Lakitelek” – fogalmazott.

Orbán Viktor beszédében kitért Kollár Kinga brüsszeli kijelentései kapcsán a Tisza Pártra is. Mint mondta, a napokban új időszámítás kezdődött a magyar politikában, hiszen Brüsszel és a Tisza Párt nyíltan bevallotta, hogy a magyarok életszínvonalának lerontása a céljuk, azon dolgoznak együttes erővel, hogy Magyarország sikertelen ország legyen. A kormányfő kiemelte: „az álláspontok világosak, Brüsszel és a Tisza Párt Ukrajna tagsága mellett, mi, a nemzeti erők pedig ellene vagyunk. Brüsszel Ukrajna-párti kormányt akar Magyarországon, amely teljesíti a követeléseit. Erről szól a Brüsszel–Tisza-paktum. Brüsszel segít megakasztani a magyarok gazdasági fejlődését, ezzel emelve hatalomba a Tiszát, cserébe a Tisza támogatja Ukrajna tagságát, Ukrajna gazdasági és katonai megsegítését.

Azon dolgoznak együttes erővel, hogy Magyarország sikertelen ország legyen. Azon dolgoznak, hogy megakadályozzák 50 kórház felújítását, a közszolgáltatások fejlesztését, utak és vasutak építését – mondta.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, Bács-Kiskun vármegye 4. számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője az átadáson arról beszélt, hogy az M44-es gyorsforgalmi út teljes, 125 kilométeres szakaszának építkezésén a különféle munkafolyamatokban több mint 1500 ember dolgozott, és csaknem 543 milliárd forint hazai költségvetési forrásból épült meg kilenc év alatt.

Mint mondta: a Duna–Tisza közén élőknek rendkívüli ünnep a mai nap, hiszen „több mint három évtizede vártak arra, hogy átvágjuk az átadást, átvételt jelképező piros-fehér-zöld szalagot” – fogalmazott, hozzátéve, hogy „az elmúlt közel másfél évtizedben folyamatos a vidék reneszánsza, és a mai nap a vidéki létforma újjászületésének is jelképe lehet” – tette hozzá.

A helyszínen kiosztott sajtóanyag szerint az M44-es gyorsforgalmi út építési munkálatai 2016-ban kezdődtek meg, majd az első, a Tiszakürt és Kondoros közötti 61 kilométer hosszú szakasz 2019-ben, a Kondoros és Békéscsaba közötti 17,6 kilométeres szakasz pedig egy évvel később épült meg.

Az új tiszaugi Tisza-hidat is magába foglaló Lakitelek és Tiszakürt közötti 10 kilométeres út 2021-ben, 2024-ben pedig a Szentkirály és Lakitelek közötti 4,6 kilométer hosszú szakasz készült el.

Az M5-ös autópálya és Szentkirály közötti legújabb szakaszon egy kétszer két forgalmi sávos, leállósáv nélküli autóút épült, amely csatlakozik az M44-es autóút Szentkirály és Lakitelek közötti szakaszához. A beruházásnak köszönhetően összeköttetés valósult meg az M5-ös autópályától, Kecskemét térségétől Békéscsaba felé, ezzel csatlakoztatva a Békés vármegyei várost a gyorsforgalmi úthálózatba.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Lázár János közlekedési miniszter, Orbán Viktor miniszterelnök és Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke átvágja a szalagot (Fotó: MTI)