2024. december 22., vasárnap

Soltész: szlovénoknak és magyaroknak közösen kell megőrizni a kultúrát és a nyelvet

Szlovénoknak és magyaroknak közösen kell megőrizni a kultúrát és nyelvet, egymásra kell támaszkodni, és ebben nagyon nagy erőt ad a közös hit és a kereszténység - mondta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön, a muravidéki Lendván.

Az államtitkár Muraszombatban Peter Stumpf katolikus püspökkel, Leon Novak evangélikus püspökkel, valamint a helyi református lelkésszel és lelkészasszonnyal is találkozott.

Az MTI-nek telefonon nyilatkozva kiemelte: „fontos a felekezetek összefogása, hiszen olyan kihívásokkal kell szembenéznünk, amelyek részben a migráció következményei, és a muszlim nyomulást mutatják, részben pedig a nyugat-európai ideológiáknak a kereszténységgel szemben megfogalmazott gondolatai, amelyekkel fel kell vennünk a harcot."

Hozzátette: „meg kell őriznünk ezt a térséget annak, amilyen volt, kereszténynek, és abban a kultúrkörben, amely sok-sok népet foglal magába, de összességében mégis egységben és békességben él."

Az államtitkár több kisebb településre is ellátogatott a Muravidéken: Beltincára (Beltinci), Bántornyára (Turnisce) és Dobronokra, ahol olyan jelentős műemlékeket és templomokat látogattak meg, ahol a Szent László kultuszt nem csak a magyarok, hanem a helyi szlovének is őrzik.

Közülük kiemelte a bántornyai minorita templomban található 14. századi Szent László freskót, amely a Kárpát-medence egyik legjelentősebb és a leginkább épen maradt freskói közé tartozik, ami miatt fontos kulturális és egyháztörténeti szerepe is van.

A látogatás egyik fontos állomás volt még a lendvai Alexandriai Szent Katalin Plébániatemplom, melynek felújításához első körben 72 millió forinttal járult hozzá a magyar kormány - mondta Soltész Miklós.

Jelezte: a tavaly márciusi és decemberi horvátországi földrengések ebben az épületben is kárt tettek, megrongálódott a templom tornya. A támogatás ezért helyreállítási célokat is szolgál majd.

Az államtitkár találkozott Horváth Ferenc magyar kisebbségi parlamenti képviselővel, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának elnökével is, a tárgyalásokon pedig mindvégig részt vett Kissné Köles Erika szlovén nemzetiségi szószóló.

Szavai szerint a szlovéniai Muravidéken és a magyarországi Rábavidéken élő nemzetiségeknek nagy lehetőségük van abban, hogy a két országnak a kapcsolatrendszerében kulcsfontosságú szerepet játszanak.

Mindkét ország kormánya az utóbbi években nagyon nagy hangsúlyt fektetett a kisebbségek támogatására - mondta, hozzátéve, hogy Budapest az elmúlt tíz évben megnégyszerezte a szlovéniai magyarok kulturális-, oktatási-, egyházi- és médiaintézeteinek támogatását.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás