2024. szeptember 10., kedd

Oktatás

Szerb nyelvi felzárkóztató képzések

A Magyar Nemzeti Tanács Hivatala értesíti az érdeklődő középiskolásokat, hogy intenzív szerb nyelvi tanfolyamot szervez a nyári szünidő ideje alatt, július 13-a és augusztus 7-e között.
(Ótos András felvétele)

A VaMaDisz és a gólyák

(Ótos András felvétele) A Vajdasági Magyar Diákszövetség (VaMaDisz) idén is megszervezte a Help Me elnevezésű segítségnyújtó, illetve tájékoztatási programját, amelynek keretében az újvidéki egyete...

A szülőknek törvény adta joguk, hogy iskolát válasszanak

A Vajdasági Magyar Pedagógiai Intézet igazgatója szerint a szülők mindinkább belátják az anyanyelven folyó oktatás fontosságát és előnyeit. Egyre inkább tisztában vannak azzal, hogy a döntés, milyen nyelven tanuljon a gyermekük, nagymértékben befolyásolja majd egész életútját, lelki fejlődését, családi és közösségi kapcsolatait, iskolai, majd később szakmai sikerességét és eredményességét.

Számítógépekre van a leginkább szükség

Az első pályázat a vajdasági általános- és középiskolákat érintette, 145 millió dináros kerettel rendelkezett, tanszerek, iskolai berendezések beszerzésének támogatására vonatkozott. A pályázat április 22-e és május 15-e között volt érvényben, 99 millió dinárt osztanak most ki a sikeresen szereplő általános iskolák, s 46 milliót a nyertes pályázatokat benyújtó középiskolák között.