2024. szeptember 11., szerda

Túljelentkezés a legnépszerűbb tehetséggondozó szakokon

A tehetséggondozó gimnáziumokban, szakközépiskolákban a hétvégén tartották meg a felvételi vizsgát. A magyar nyolcadikosok körében népszerű a matematika, a képzőművészet szak, a nyelvi tehetséggondozó gimnáziumban az angol nyelv, a középfokú zeneiskolában a hangszeres tanszak a legközkedveltebb. Az előzetes eredmények 10-én lesznek ismeretesek, majd a fellebbezési határidőt követően a végleges eredményeket 12-én teszik közzé. A tehetséggondozó szakokra jelentkezők is 16-án és 17-én tesznek záróvizsgát, és a felvételi eredmények ezt követően válnak hivatalossá.

 KOSZTOLÁNYI TEHETSÉGGONDOZÓ GIMNÁZIUM, SZABADKA

A szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban 52-en felvételiztek. Azok közül, akik angol és magyar nyelvből felvételiztek, 33-an tettek sikeres felvételi vizsgát, azok közül, akik német és magyar nyelvből töltötték ki a teszteket, 14-en tettek eleget a felvételi követelményeknek, tehát a 48 férőhelyre az előzetes eredmények alapján 47-en iratkozhatnak be. Teljes létszámmal megnyílik tehát az az osztály, amelyben az angol nyelv a fő idegen nyelv, és elegendő jelentkezővel megnyílhat az az ún. vegyes osztály, amelyben együtt tanulnak azok, akik számára a német és azok, akiknek az angol a fő idegen nyelv. Varga Anikó igazgatónő elégedett, mert szavai szerint igen komoly tudásszinttel rendelkező diákok kezdik meg náluk őszre az első osztályt. Az általános típusú gimnáziumi osztályba, az ún. sporttagozatra vasárnap fogadták az érdeklődőket, jó hír, hogy ide is elegendő számban jelentkeztek a diákok.

 BOLYAI TEHETSÉGGONDOZÓ GIMNÁZIUM, ZENTA

A zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban június 5–7-én rendezték meg a képzőművészeti szakra való felvételi vizsgát, amelyen az első napon rajzból, a másodikon festészetből, a harmadik napon pedig szobrászatból kellett felvételezniük a jelentkezőknek. Kormányos Róbert, az iskola igazgatója napilapunknak nyilatkozva elmondta, hogy 25-en jelentkeztek erre a szakra, s mindannyian sikeresek voltak a felvételin is. A matematika szakon 30-an felvételiztek, s 23-an teljesítették is a követelményeket. A zentai tehetséggondozóban egyébként mindkét szakra 20 tanulót vehetnek fel, s ezért a továbbiakban az általános iskolában elért tanulmányi eredményeik, s a felvételin elért pontszámok alapján rangsorolják az érdeklődőket. A rangsorolás június 10-től kerül nyilvánosságra, s kerül fel az iskola honlapjára is – jegyezte meg az iskolaigazgató.

BOGDAN ŠUPUT MŰVÉSZETI KÖZÉPISKOLA

Az újvidéki Bogdan Šuput Művészeti Középiskolában az idén is megnyílik a képzőművészeti szakon a magyar nyelvű osztály, ahol rajzolást, festészetet, grafikát, fényképészetet, szobrászatot, művészettörténetet és általános tantárgyakat tanulhatnak a fiatalok. Emina Pajić igazgató lapunknak elmondta, hogy a jelentkezők közül 6 diák sikeresen letette a felvételi vizsgát. Egy gimnazista diáklány pedig a magyar nyelvű képzőművészeti szak második osztályába fog beiratkozni, és a tanév folyamán különbözeti vizsgákat tesz le, tette hozzá az igazgató.

 ZENEISKOLA, SZABADKA

– A szabadkai Zeneiskolában a hangszeres tanszak a legnépszerűbb. Ez érthető, mert a hangszer tanulása egy előzetes képzés eredménye. Zongora, gitár, gordonka, fagott, hegedű, harsona és magánének szakra jelentkeztek a diákok. A szerb osztályba főleg az iskolánkban képzett diákok jelentkeztek. A magyar osztályba túlnyomórészt a környékbeli alapfokú zeneiskolákból voltak jelentkezők. A másik közkedvelt tanszak a dzsessz tanszak. Főleg a dzsesszénekre, -zongorára és -gitárra jelentkeztek az érdeklődő nyolcadikosok. Az egyházzenei szakra az idén hárman jelentkeztek, ami egy különösen figyelemre méltó adat. Az elméleti tanszakra szintén sok az érdeklődő. Egy-két jelentkező van az etnomuzikológia és a hangmérnöki tanszakra. Az előzetes eredmények június 10-én lesznek ismeretesek. Egyelőre, a benyomások alapján elmondható, a diákok többsége sikeresen teljesített a felvételin – tudtuk meg Barlai Edit igazgatónőtől.