Szombaton temették el Borisav Đorđevićet, a Riblja čorba frontemberét, aki szeptember negyedikén hunyt el hetvenkét éves korában. Az elmúlt időszakban a média többször foglalkozott azzal, hogy a népszerű szerb rockegyüttes énekese nincs jól, krónikus tüdőelégtelenségben szenved. Azt írták, hogy az állapota egyre csak súlyosbodik és a ljubljanai kórházban küzdenek az életéért.
Bora Đorđević, azaz Bora Čorba, ahogyan szeretetből nevezték a rajongói, igazi rockerként távozott erről a világról. Tisztában volt azzal, hogy már nem sokat tehetnek érte, ezért amikor tavaly, Čačakon, a szülővárosban koncertezett, a Dve gitare című új dalának a szövegével búcsúzott el a rajongóitól. A dalszöveg valójában az utolsó kívánságait tartalmazza, miszerint a szülőhelyén temessék el, és tegyenek keresztbe két gitárt, ez legyen az emlékműve. A hozzátartozói így jártak el. A temetésen számos zenészkollégája jelen volt, akik megható szavakkal búcsúztak el tőle, mondván, Bora Čorba nem halt meg igazán, csak elment a végtelenségbe, a dalai viszont velünk maradnak. A temetés legmeghatóbb pillanata talán az volt, amikor a čačaki gimnázium kórusa elénekelte a Pogledaj dom svoj anđele című szerzeményt, Bora egyik legkiválóbb dalát.
A Pogledaj dom svoj anđele a Riblja čorba, illetve Bora Đorđević pályájának egyik fordulópontján jelent meg, az 1985-ös Istina című albumon található, és Thomas Wolfe amerikai író, Look Homeward Angel című regénye inspirálta. Bora elmondása szerint a dal szövege szinte magától íródott meg, ezért is lett némileg másmilyen, mint a többi dala. Ezúttal kevésbé gondolkodott rímekben, holott az énekes arról volt ismert, hogy szinte megállás nélkül rázta ki magából a rímeket.
Bora Đorđevićet mindig is érdekelte a zene. 1952. november elsején született Čačakon, amiért pedig nem maradt ott, annak oka az, hogy már fiatal korában nagyon balhés volt. A haverjaival házakat raboltak ki, mentségükre legyen szólva, tették ezt állítólag azért, hogy hangszereket vásároljanak. A vége mindenesetre az lett, hogy Bora már fiatalon rács mögé került néhány napra, a szülei pedig – a nyilvános megszégyenülést elkerülve –, úgy döntöttek, hogy családostól Belgrádba költöznek. Ez a döntés Borának csak jót tett, hiszen így a szerb könnyűzenei világ központjába kerülhetett. A gimi után jogi tanulmányokra iratkozott, de nem fejezte be, érdekelte a színművészeti is, de ehelyett művelődésszervezőnek vették fel.
A zenélést korán elkezdte, több čačaki és belgrádi pop-rock együttesben játszott, figyelemre méltó sikert pedig a Suncokret zenekarral ért el. Több ízben léptek fel a szabadkai Omladina fesztiválon is. Bora végül azért hagyta ott az együttest, mert a többiek nem akarták előadni a Lutka sa naslovne strane című dalát. Most már tudjuk, hogy ez lett a Riblja čorba első kislemeze, amely a pályájuk legelején rögtön a toplisták élére lendítette őket.
Bora Đorđević időközben tagja volt Đorđe Balašević Rani mraz zenekarának, emellett sok más előadóval is együttműködött, közben mindinkább egy saját csapatra vágyott. Egy olyan együttesre, amellyel keményebb hangzású rockot játszhatna. Így jött létre a Riblja čorba, amely hivatalosan egy vendéglőben alakult meg, 1978 nyarán. A névválasztás egy hecc volt, a „riblja čorba” valójában egy belgrádi szleng a menstruációra. Minden bizonnyal Bora Đorđevic akkor még nem gondolt arra, hogy az együttes neve majd egybefolyik az övével, és őt fogják Bora Čorbának hívni. Érdekesség viszont, hogy az első koncertjüket Bánátban, Eleméren tartották meg, azután pedig Szabadkán és Szarajevóban léptek fel, mert akkoriban ezek a városok igencsak jelentősek voltak térségünkben a könnyűzenét illetően.
A Riblja čorba az elkövetkező évtizedben akkora népszerűségre tett szert Jugoszláviában, hogy tulajdonképpen csak a Bijelo Dugme számított riválisnak. Bora és zenésztársai egymás után sorakoztatták fel a toplistás dalaikat: Ostani đubre do kraja; Ostaću slobodan; Dva dinara druže; Volim, volim žene; Ja sam se ložio na tebe; Pekar, lekar, apotekar; Na zapadu ništa novo; Neću da ispadnem životinja; Pravila, pravila – ezek továbbra is olyan dalok, amelyek nélkül nem múlhatnak el ex-Yu bulik.
Az 1984-ben megjelent Muzičari koji piju című albumukat a kritikusok bóvlinak nevezték; ekkortájt hagyta el a zenekart Momčilo Bajagić Bajaga is, aki az együttes fontos figurájának számított; Bora pedig megírta a Pogledaj dom svoj anđele című dalt, amit a kiadó sehogy sem akart kiadni. A sikertelen lemez és a kulcsfontosságú zenész távozása oda vezetett, hogy a Riblja čorbát a feloszlás fenyegette. A folytatás viszont jól ismert, a Riblja čorba megmaradt és továbbra is népszerű dalokkal ostromolta a toplistákat. Bajaga sikeres szólópályát futott be és gyorsan kibékültek Borával. A Pogledaj dom svoj anđele pedig térségünk egyik meghatározó rockballadája lett.
Bora Đorđević sikere leginkább az volt, hogy a nép nyelvén, nyersen vagy épp viccesen fogalmazva, rímekbe öntve tudott olyan dolgokat mondani, amik a hétköznapi emberekhez szóltak. Kritikus és szókimondó volt minden téren, emiatt olykor szexizmussal, rasszizmussal, erkölcstelenséggel vádolták, a szocializmus rombolójának nevezték, valahogy mégis sikerült elérnie azt, hogy a sértőnek számító mondanivalóját is nagyon elmés és elgondolkodtató egyszerűséggel tálalja. Mindeközben a kiadókkal ádáz küzdelmet vívott, hogy a dalai megjelenhessenek, és persze az sem „segített”, hogy az italozás szinte a védjegyévé vált.
A kilencvenes években szellemes átdolgozásokat készített, ilyen volt a Danas nema mleka (Herman’s Hermits); Zelena trava doma mog (Tom Jones); Ljubomorko (John Lennon); Kad sam bio mlad (Eric Burdon and the Animals), amelyeket lefordított, átdolgozott, és a térségünk népének az életéhez igazított.
Ami a magánéletét illeti, ismeretes, hogy nagy lokálpatrióta és megrögzött Crvena zvezda-szurkoló volt, valamint a szerbséget magasztaló nézeteket vallott.
Első felesége öngyilkos lett. Egy fiuk született, de a feleségének a lányát is a saját gyermekének tekintette. A második feleségével Ljubljanában éltek, a párjaként ő kísérte el az utolsó útjára.
Nyitókép: Ótos András felvétele
