2024. szeptember 10., kedd

Tiszakötő a Népkertben

Gyermekfesztivál játékokkal, zenével és hagyományőrzéssel

Első alkalommal szervezték meg a Tiszakötő Gyermekfesztivált Zentán. Az esemény a városnapi programsorozat berkein belül valósult meg a Népkertben szombaton, ahol színes programokkal, játékokkal, előadásokkal várták a gyerekeket. Kézműveskedésre, rajzolásra, játékra is számos lehetőség nyílott, pónilovaglásra is adódott alkalom, a mesesarokban Nagy Abonyi Szabolcs, a Szent Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület elnöke szórakoztatta a gyerekeket, a Zentai Baba-mama Klub jóvoltából pedig pelenkázó- és szoptatóhelyiség könnyítette meg az édesanyák dolgát.

Laskovity Kornél, a község idegenforgalmi szervezetének igazgatója elmondta, hogy a fesztiválon civil szervezetek és sportegyesületek is részt vettek, a színpadi program során bűvésszel, magyar és szerb nyelvű zenekarokkal találkozhattak a gyerekek, a legkisebbek pedig Kerekítő foglalkozáson vehettek részt.

– A civil szervezeteknek köszönhetően kreatív, játékos feladatokat végezhettek a gyerekek, illetve Magyarországról a Fabatka Porta népi játszótér is részt vett a programon. A gyerekek egy pontgyűjtő füzettel járhatták végig a civil szervezetek állomásait, és hogyha minden helyszínen játszottak, az összes pecsétet összegyűjtötték, akkor részt vehettek egy nyereményjátékban, ahol többek között hőlégballonozást vagy tiszai hajókázást nyerhettek.

A Fabatka Porta népi játszótér képviselője, Felsőbányai Veronika elmondta, hogy második alkalommal jöttek Vajdaságba.

A diótörés hamar izgalmas kihívássá válik, ha ágyú és kalapács kell hozzá (Gergely Árpád felvétele)

A diótörés hamar izgalmas kihívássá válik, ha ágyú és kalapács kell hozzá (Gergely Árpád felvétele)

– Azt tapasztaljuk, hogy itt is nagyon szeretik a játékainkat a gyerekek. Nagyon sok régi eszközt használunk, a nagyszülők is rácsodálkoznak, és szívesen vezetik oda a játékokhoz a gyerekeket, mesélnek nekik régi történeteket. Fajátékokat hoztunk, lehet kukoricát őrölni, szitálni, van kis konyhánk, csipegető játékunk, célba dobók, dödölleetető, ahol Éliás Tóbiást kell dödöllével megetetni. Lehet horgászni, diót törni, mindenféle ügyességi játékot hoztunk, amelyek nemcsak az izmokat, hanem az agyat is megmozgatják, mert természetesen az ördöglakatokat sem hagytuk otthon. 

Nyitókép: A civil szervezeteknek köszönhetően sok érdekes foglalkozás várta a gyerekeket (Gergely Árpád felvétele)