2024. december 22., vasárnap

Színvonalas oktatás, családias hangulat

A szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban ősztől az angol-, német- és sporttagozat mellett színház- és audiovizuális művészeti szak nyílik

– A gimnázium célja egyebek közt a diákok magas színvonalú felkészítése az érettségire és az egyetemi tanulmányokra, tehát azok iratkozzanak ide, akik tovább szeretnének tanulni, hiszen arra egy nagyon jó alapot kapnak. Tévhit, hogy azért, mert minket tehetséggondozó gimnáziumnak hívnak, ide csak tehetséges gyerekek jöhetnek. A tehetség abban merül ki, hogy ki milyen szorgalmas. Szorgalommal és céltudatossággal sok minden bepótolható és elérhető – hangsúlyozta Nagy Tibor, a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium igazgatója, aki az intézmény kapcsán még hozzátette, hogy az ismertetőjegyük már hosszú évek óta a színvonalas oktatás, a családias hangulat és a jó tanár-diák viszony.

A szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban ősztől az angol-, német- és sporttagozat mellett színház- és audiovizuális művészeti szak nyílik. Angol nyelvre 36, német nyelvre pedig 12 tanulót vesznek fel. Mindkét felvételi tantárgyból (idegen nyelvből, valamint magyar nyelv és irodalomból) a 120–120 pontból legalább 60–60 pontot kell elérni. Összesen 240 pontot lehet szerezni a vizsgán. Amennyiben a tanuló nem teljesíti az 50–50 százalékot, sikertelen lesz a felvételije. A rangsorolásnál pedig beszámít a diák 6–8. osztályos tanulmányi átlageredménye, köztársasági versenyeken elért eredménye (1-2-3. helyezés számít) és a kisérettségin szerzett pontok. A sporttagozatra 20 tanuló jut be, ahol a diákokat, miként a nyelvi tagozatokon is, elsősorban a továbbtanulásra készítik fel. Külön felvételi nincs. Azonban a bejutás feltétele a regisztrált sportklub-, táncklub- vagy néptáncegyesületi tagság, a kisérettségi eredményei és a 6–8. osztály tanulmányi átlaga. Plusz pontoknak számít a Szerbiai Sportszövetség által elismert köztársasági vagy nemzetközi szintű versenyeken elért eredmények. A színház- és audiovizuális művészet szakra maximum 20 diákot tudnak felvenni, ahol a különféle művészeti és kommunikáció szakos egyetemi képzés mellett más egyetemi képzésre is felkészítik a diákokat. Itt a tanulók bekapcsolódnak a különféle művészeti és kulturális intézmények, illetve a médiaintézmények munkájába is. A színházművészet tantárgy keretein belül foglalkoznak a színpadi megjelenítéssel, a különböző színházfajtákkal, a rendező, a színész, a dramaturg, a jelmez- és díszlettervező, a fény- és hangtechnikus munkájával, a színikritikával, valamint megismerkednek a színház, a sajtó, a film, a videojátékok, az internetes portálok működésével is. Az audiovizuális művészetek tantárgy keretein belül megtanulják a filmkészítés alapjait, kisfilmeket, tévéműsorokat készítenek. A felvételi kérdések a magyar nyelv és irodalom, képzőművészet, zeneművészet és történelem tantárgyak tudásanyagából állnak össze. A gimnázium kivételessége még, hogy egy sporttagozatos vagy színház- és audiovizuális művészet szakra járó diák ugyan úgy megszerezheti az angol vagy a német B2, C1-es nyelvvizsgát, mint a nyelvi tagozatra járók.

Gergely Árpád (archív)

Gergely Árpád (archív)

Nagy Tibor, a gimnázium igazgatója elmondta, hogy már javában zajlanak felvételi-felkészítők is, amelyre még mindig tudnak jelentkezni azok a nyolcadikosok, akik az eddigi két alkalommal nem vettek részt rajta. A felvételi időpontja május 13-án és 14-én lesz.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Gergely Árpád (archív)