Várady Józseffel, a Nagybecskereki Módszertani Központ elnökével és a MNT tagjával legutóbb azokban a napokban beszélgettünk, amikor a magyar kormány megbízásából Répási Zsuzsanna meghirdette a Magyar Óvodások Évét a Kárpát-medencében. A héten a magyar nyelv napján folytattuk a beszélgetést, a téma pedig megint az óvoda volt. Mert mint mondja, nem győzi hangoztatni meggyőződését, hogy magyar óvoda nélkül nincs magyar általános iskola, és magyar általános iskola nélkül nincs magyar középiskola, középiskola nélkül viszont gond van a magyarság magyarként való megmaradásával.
– Mind az óvodások évének a meghirdetése a Kárpát-medencei magyarság részére, mind a magyar nyelv komoly jelentőséggel bír, s természetesen begyűrűzik ez itt nálunk, Vajdaságba is. Nem csak a Magyar Kormány, a Magyar Nemzeti Tanács is, rengeteget tett az elmúlt három évben a magyarként való megmaradásunk érdekében. Ott, ahol a gond pillanatnyilag azt hiszem a legnagyobb: az óvoda. Nagybecskereken például nemrég egy újabb probléma merült fel. Kiderült, limitálva van a létszám az egyedüli magyar óvodában a helység méretei miatt (az ésszerűsítési program keretében három magyar óvodai csoport szűnt meg a város területén – maradt egy). A felvehető gyerekek létszáma tudomásom szerint pillanatnyilag húsz fő.
A jelentkezők száma viszont az idén ennél nagyobb volt.
– Azoknak a kezdeményezéseknek és programoknak a kapcsán, amit részben a magyar állam, részben az MNT az utóbbi években véghezvitt, értem ez alatt az elsősök csomagjainak a biztosítását, a magyar állam által biztosított oktatási-nevelési támogatást, de azt is, hogy a Nagybecskereki Diáksegélyező Egyesület 1998-ban beindította az első diákbuszt Vajdaságban (a MNT pedig két éve átvállalta a működtetésének a költségeit, így pillanatnyilag három diákbusz működik és utaztatja az óvodásokat is) – mindez úgy látszik, hogy meghozta a gyümölcsét. Az idei év volt az, amikor 32-33 magyar ajkú gyerek jelentkezett ebbe az óvodába. Ebből 25-öt fölvettek, a többi várakozó listára került. Egyszerűen tanácstalanul állok, hogy hogyan lehet ezt minden zokszó nélkül elfogadni. A helyzet szépséghibája, hogy olyan gyerek is a várakozó listán volt, akinek a szülője magas tisztséget tölt be a városi önkormányzatban és a VMSZ-ben is. Értesüléseim szerint időközben az ő helyzete megoldódott, a gyereke már az óvodában van. A többiekkel kapcsolatban bevallom semmilyen információm nincs. De föltételezem, hogy amennyiben a szülők türelmetlenebbek, mert elképzelhető ez is, akkor a gyerekeiket szerb óvodába adták. Ami – meggyőződéssel vallom – részünkről bűn, azoknak a tényeknek a vetületében, hogy milyen erőfeszítéseket tesz a megmaradásunk érdekében a magyar állam és az MNT.
Mi lehetne a megoldás?
– Véleményem szerint semmilyen akadálya nincs annak, hogy akár két magyar óvodai csoport működjön a városban. Annál is inkább, mert a Sonja Marinković Általános Iskola (egykori Messinger) egyben iskolaközpont is, melynek keretébe tartozik a szentmihályi és a lukácsfalvi kihelyezett iskola, melyekben óvodák is vannak. Tehát az iskolának megvan minden szükséges papírja egy óvodai csoport beindításához. Két évvel ezelőtt – részben a közreműködésemmel is – sikerült az iskolában egy óvodai helyiséget berendeznünk, melynek van külön bejárata, perceken belül megtörténhet az udvarrésznek a leválasztása is. Tehát semmi akadálya annak, hogy itt beinduljon az óvodai csoport, amely pillanatnyilag a várakozó listán van. Pillanatnyilag két magyar óvónő dolgozik szerb óvodákban, tehát új munkaerő alkalmazására sem lenne szükség. Emellett a diákbusz költségeit sem növelnénk, hiszen az most is viszi az óvodásokat a Július 7-e utcában levő Kolibri óvodába, az alsósokat pedig a Sonja Marinković iskolába. Tehát semmilyen vonatkozásban ez külön kiadással nem járna.
Kinek kell(ene) lépni?
– Véleményem szerint a probléma perceken belül megoldható, de illuzórikus elvárni azt, hogy ezt az Iskoláskor Előtti Intézmény oldja meg, ez a politikum feladata. Annál is inkább, mivel az önkormányzatban két pedagógusunk van magas beosztásban. Egy kis jóakarattal és nagyobb elszántsággal olyan kezdeményezést kellene megfogalmazni, hogy erre lehetőség nyíljon, vagyis, hogy az eddigi erőfeszítések ne váljanak hiábavalókká, nyilatkozta lapunknak Várady József.
