2024. szeptember 12., csütörtök

Péter Lea lett a legjobb versmondó

Az én Pannóniám elnevezésű Kárpát-medencei vers- és prózamondó találkozón az óbecsei gimnazista nyerte el a verseny fődíját

A szekszárdi Garay János Gimnázium meghívásának eleget téve az Óbecsei Gimnázium harmadikos tanulója, Péter Lea (felkészítő tanára Cseri Angéla) és a másodikos Balassa Martina (felkészítő tanára Fodor Anikó) március közepén részt vett a hetedik alkalommal megszervezett Az én Pannóniám elnevezésű, Kárpát-medencei középiskolai vers- és prózamondó találkozón. Balassa Martina teljesítményét a zsűri bronz minősítéssel díjazta, Péter Lea pedig az aranyminősítés mellett a legjobb előadónak kijáró kiemelt fődíjat is megszerezte. A találkozón 38 középiskolás vett részt Felvidékről, Kárpátaljáról és Erdélyből.

Az óbecsei diákok 2011 óta kapnak meghívást a találkozóra, amelyre az idén egy Tolna megyei író vagy költő és egy kortárs magyar alkotó művével lehetett nevezni. A kétfordulós megmérettetésen Lea először Illyés Gyula: Nem volt elég című versét, majd Tóth Krisztina: Idő, idő, idő című versét szavalta el. Péter Lea előadásmódjával kiérdemelte a kiemelt fődíjat, így az elismerő oklevelek mellett könyveket és könyvásárlási utalványt is nyert.