A szerbiai oktatási minisztérium áprilisban hozott egy szabályzatot, melynek értelmében a kevesebb mint 32 tagozattal működő általános- és középiskoláknak választaniuk kell pszichológus és iskolapedagógus között, a szabályzat előírja, hogy hány tagozat után jár egy szakmunkatárs, illetve egyikről le kell mondaniuk, a kevesebb mint 24 tagozattal rendelkező iskolákat pedig arányosan illetné meg a szakmunkatárs. Például egy 12 tagozattal rendelkező iskolának csak egy fél normával dolgozó pedagógusa vagy pszichológusa lehetne gyakorlatilag. A szabályzat nagy felháborodást keltett, és emiatt számos kritika érte Srđan Verbić oktatási minisztert. A megjegyzések egy része az időzítésre vonatkozott, hogy pont akkor készül ilyen szabályzat, amikor a kutatások arról szólnak, hogy az iskolákban növekvő tendenciát mutat az agresszivitás, az inkluzív oktatás folyományaként több tanulási nehézséggel küzdő tanulóval kell boldogulniuk a tanítóknak, de egyre több a figyelemzavarral küszködő gyermek, és azok is, akik a családi problémák miatt maradnak le a tanulásban. A tanügyi dolgozók szakszervezete szerint inkább több szakember kellene, nem pedig kevesebb.
A kritikák arra is felhívták a figyelmet, hogy a pszichológusi és az iskolapedagógusi munkakör eltér egymástól. Lényegesek a különbségek még akkor is, ha rokonszakmákról van szó, és több esetben az iskolákban a pszichológus és az iskolapedagógus kiegészítik egymást. Az újabb hírek szerint a szabályzatot visszavonják, és az eddig alkalmazott normatíva szerint dolgozhatnak a pedagógusok és a pszichológusok is. A fenti témát jártuk körbe Roncsák Petrovics Erika iskolapedagógussal.
– Minden bizonnyal az oktatási rendszer ésszerűsítése, a költségek lefaragása volt a cél. Az EU sok pénzt fektetett be a szakiskolák reformjába. Szakiskolában dolgozom. A reformfolyamatok már több mint tíz éve elindultak, de nem igazán történt lényegi előremozdulás. Az elmúlt tanévben indult be az új program szerinti oktatás a szakiskolákban. A pszichológus és az iskolapedagógus munkája között sok az átfedés, de a különbség is. Sok iskolában csak egyik munkatárs van, aki mindkét feladatkört ellátja, ahol pedig jelen van mindkét szakember, ott általában váltásban dolgoznak. A szakmunkatársak programjáról szóló hatályos szabályzat szerint nincs túl nagy különbség az előírt célok és feladatok tekintetében. A pedagógus a nevelésre, oktatásra helyezi a hangsúlyt, a pszichológus fókusza pedig a lélektan. A tanulást hatékonyabbá tevő technikák megismertetése inkább pedagógusi kompetencia. Jómagam is gyakran segítek módszertanilag, individuálisan és csoportosan. A pedagógusok a tervezés, programok és stratégiák írásakor hatékonyak, kérdőíveket használhatnak, de a szabványosított személyiség- és intelligenciatesztek vagy például az agressziót mérő eszközök már a pszichológus szakterülete. A képzések során azonban a pedagógus is elsajátíthatja a segítő beszélgetések technikáját. Persze létezik kompetenciahatár. Ha összetettebb esetekről van szó, és nincs pszichológus az iskolában, akkor a tanulót beutalják az serdülőkori tanácsadóhoz. Terápiás megoldásokkal nem foglalkozik pedagógus, csak a pszichológus. A szülőkkel való kommunikáció viszont benne van mind a pszichológus, mind a pedagógus munkaköri leírásában is – fejtette ki az iskolapedagógus, majd kitért a a tanulókkal és szülőkkel kapcsolatos tapasztalatokra is.
– Nagyon nehezen köthető le a gyermekek figyelme. A digitális világ elragadta őket. Nehezen viselik azt az időt, amelyet a mobiltelefonjuk nélkül kell eltölteniük, úgy látom, hogy szinte fizikai fájdalmat okoz ez számukra. A világhálón kívül eltöltött idő elvesztegetett idő számukra! És itt persze nem az internet ésszerű használatára gondolok, hisz a háló, ha okosan használjuk, nagy kincs.
Az utóbbi idők tapasztalata az is, hogy a szülők egyre inkább ismerik a jogaikat, ha valamit kifogásolnak, a szabályzatokra, törvényekre hivatkoznak, és helyes szakkifejezéseket is használnak. A szülők és tanulók egyre öntudatosabbak, önérvényesítőbbek, ami örvendetes, de ugyanakkor az is jó, ha mértéket tartanak és megpróbálnak tárgyilagosak maradni vagy lenni.
Az inkluzív oktatás esetében nem elég a jó modelleket átvenni valahonnan, hanem megfelelő feltételeket is kell biztosítani ahhoz, hogy ez a modell nálunk is működjön (szakemberek, kisegítő munkatársak, tárgyi feltételek...).
A hatalmas mennyiségű tananyag (lexikális adatok) is nagy kihívást jelentenek tanárnak, diáknak egyaránt. Leginkább talán arra lenne szükség, hogy a szakemberek mentesítve legyenek a temérdek adminisztrációtól, ami rengeteg időt és energiát vesz el, egész embert kíván, így nem jut elegendő idő a lényegre – a tanulókra. Ha a hosszú órák alatt elkészített tervek megvalósítására már nem jut idő és energia, akkor ez öncélúan lemerevedik a papíron vagy a képernyőn. A végső cél pedig mégiscsak a hatékony tanóra, avagy más egyéb oktatási-nevelési tevékenység.
Még a legtökéletesebb tervek sem bombabiztosak. A sok-sok hónapon át, gondosan létrehozott építmény egy apró lökéstől is kártyavárként omolhat össze és semmisülhet meg – véli Salla Simukka fiatal finn regényírónő.
Pszichológus vagy/és pedagógus?! Terv vagy/és megvalósítás?! Tanár vagy/és diák?! Jog vagy/és kötelezettség?! Lexikális tudás vagy/és készségfejlesztés?! Ebből is egy kicsikét, abból is egy kicsikét – mondta Roncsák Petrovics Erika.
