2024. szeptember 13., péntek

Új Jogi Kar Szabadkán

Az újvidéki Igazságszolgáltatási és Gazdasági Jogi Kar (Pravni fakultet za privredu i pravosuđe, Novi Sad) 2013. március 22-én megkapta a működési engedélyt szabadkai részlege számára is. A felsőoktatási intézmény a Pátria szállóval szembeni Sárgaház épületében fog működni, azaz már működik is. Várja a leendő elsőéves hallgatókat júniusban, az átiratkozás pedig már folyamatban van. Az akkreditációval nem rendelkező egyetemekről és más egyetemekről is, mind Szabadkáról, mind Vajdaság, Szerbia területéről is nagy az érdeklődés az átiratkozás iránt erre a Karra. Bármelyik évfolyamra fogadnak átiratkozókat. Az újvidéki Gazdasági Akadémia, amely részeként e kar 2000 óta folyamatosan működik, de úgy, hogy mindig megkapta erre az engedélyt, akkreditációt is. Az átiratkozók is két nyelven tanulhatnak, attól függően, van-e igényük erre.

Az oktatás a karon egyébként szerb nyelven történik, a magyar nyelv bevezetése a szabadkai részlegben a magyar ajkú hallgatóknak nyújtott segítség, hogy könnyebben elsajátíthassák a gyakorlati tudást.

Az egyetem arra törekszik, hogy a hallgató időben befejezze a tanulmányait és mindennemű segítséget megad e téren. Tankönyvek, igazolások, rekreációs tevékenység stb. benne foglaltatik a tandíj összegében. Az egyetem olyan okleveleket nyújt a végzett hallgatóknak, amelyekkel külföldön is dolgozhatnak. Vannak végzős közgazdászaik, jogászaik, akik például az Arab Emírségekben, Dubai-ban dolgoznak a szakmájukban.

A magasan képzett tanárok és tanársegédek a tudás átadására törekszenek,és arra, hogy a hallgatók időben befejezzék tanulmányaikat. Elsősorban Vajdaság számára képezik ki a gyakorlattal és tudással felvértezett szakembereket: Vajdaság szükségletét tartják szem előtt. Az átiratkozókat továbbra is a 0607666911-es telefonszámra várják, munkanapokon 8-tól 20 óráig. Az átiratkozással kapcsolatos információkért ezen a számon várják az érdeklődőket. Akik májusban átiratkoznak, évveszteség nélkül folytathatják tanulmányaikat.

Az MNT ösztöndíjára e kar hallgatói is pályázhatnak majd, és elnyerhetik a támogatást.