2024. szeptember 13., péntek

Monopolhelyzetet teremt a készülő tankönyvtörvény?

A nemzeti tanácsok figyelmét is felhívja a problémákra a Tankönyvkiadók Társulása

A készülő tankönyvtörvény egyes szakaszai sértik az alkotmány és a munkaügyi törvény egyes szakaszait, valamint ismét monopolhelyzetbe hozzák a Tankönyvkiadó Intézetet. Ezt Gordana Knežević Orlić, a Tankönyvkiadók Társulásának vezetője jelentette ki. Mint mondta, nem tartják helyénvalónak, hogy egy ilyen fontos dokumentumot szinte titokban készítenek el, és mindössze 15 napot adnak a róla szóló közvitára.

A tankönyvkiadók sérelmezik, hogy a törvénytervezet szerint minden kiadónak állandó munkaviszonyban levő szerkesztővel kell rendelkeznie minden egyes tantárgy tankönyveire, ez sérti az alkotmányban szavatolt vállalkozói szabadságot. Ha ezt elfogadja a parlament, a tankönyvek árára is kihatással lesz, mert a határozott időre alkalmazott szerkesztőnek kifizetett tiszteletdíj sokkal kisebb arányban vesz részt a tankönyvek árában, mint az állandó munkaviszonyban levő szerkesztők járandósága. Mint elhangzott, a tervezet szerint a kiadóknak az előző évi nettó jövedelmükből az eddigi 1 százalék helyett 4 százalékot kellene befizetniük abba az alapba, amelyből a kis példányszámú tankönyveket finanszíroznák, és ezeket az eszközöket csak a Tankönyvkiadó Intézet használhatná. Ezzel a magán-tankönyvkiadók nem jelentethetnének meg kis példányszámú könyveket, mint amilyenek a nemzeti kisebbségek nyelvén kiadott tankönyvek. A tankönyvkiadók a készülő törvénnyel kapcsolatos kifogásaikat, megjegyzéseiket eljuttatják az oktatási minisztériumnak, a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsainak és más testületeknek.