2024. december 22., vasárnap

Vissza kell adni a tanárok jogait!

Szenttamáson békés tiltakozáson támogatták a pedagógus-szakszervezeti megmozdulást

A szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola szakszervezetének tagjai is csatlakoztak a Szerbiai Tanügyi Dolgozók Szakszervezeti  Uniójának csütörtökre bejelentett, az utóbbi időben jelentősen megszaporodott iskolai erőszak miatti tiltakozó megmozduláshoz. A tanárok a Vuk Karadžić Általános Iskola szakszervezetének néhány képviselőjével déli 12 és 13 óra között a városközpontban lévő parkban tiltakoztak.
Hallgató Valéria, az oktatási dolgozókat tömörítő szakszervezet elnöke elmondta, tanárként van jelen a megmozduláson:
− Nem szakszervezeti vezetőként, hanem tanárként, osztályfőnökként tiltakozom, ugyanis az elmúlt 30 évben az iskolában kollégáimmal sok mindent láttunk és átéltünk. Onnantól, hogy az egyik gyerek megveri a másikat, hogy a verbális, legújabban pedig az online erőszak egyre gyakoribb. Csaknem mindegyik erőszak legtöbbször valami apróság, jelentéktelen dolog miatt indul, azonban sokszor komoly következményei vannak. A jelenlegi törvény elvette a tanár minden jogát, és a diáknak adta, így most a diáknak rengeteg joga és kevés kötelessége van. A tiltakozás kizárólag az iskolákban uralkodó erőszak miatt történik, amit bár nem nagymértékben, de a mi iskolánkban is tapasztaltunk. Hangosan kiáltunk, hogy meghalljanak bennünket, ugyanis a helyzet tarthatatlan és egyedül nem tudjuk megoldani – mondta Hallgató Valéria. Hozzátette, a tiltakozást addig folytatják, amíg a jelenlegi törvény meg nem változik, és amíg a tanárok nem kapják meg a hivatalos személynek járó státust.

Paraczky László

A problémákra hívták fel a figyelmet a szenttamási tanárok is (Fotó: Paraczky László)

Kanazik Karolina tanárnő felszólalásában kifejtette, a tanárok munkahelyükön közel két évtizede némán szemlélik a diákok és szüleik erőszakos viselkedését.
− Van egy olyan kifejezés, hogy képmutatás. Képmutatás az, amikor a gyerekeket úgy neveljük, hogy ne legyenek erőszakosak, és hogy az erőszak minden fajtáját azonnal jelentsék a tanároknak, közben pedig az ellenünk folyó erőszakot elhallgatjuk. Képmutatás az is, amikor az illetékesek a közösségi portálokon a kortárs erőszak megakadályozására tett erőfeszítésekről beszélnek, közben pedig elhallgatják a tanárok elleni erőszakot. És sorolhatnánk tovább – mondta az angoltanárnő.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Paraczky László