2024. december 22., vasárnap

Pályázati felhívás az Európa Kollégiumban való kollégiumi elhelyezés odaítélésére

A Magyar Nemzeti Tanács elnöke meghirdeti a következő

PÁLYÁZATI FELHÍVÁSÁT
AZ EURÓPA KOLLÉGIUMBAN VALÓ KOLLÉGIUMI ELHELYEZÉS
ODAÍTÉLÉSÉRE A 2023–2024. ÉVBEN, MÁSODIK KÖR

I. A PÁLYÁZAT FELTÉTELEI

A Magyar Nemzeti Tanácsnak (a továbbiakban: Tanács) az Európa Kollégiumban való kollégiumi elhelyezésről szóló határozata alapján azok a személyek pályázhatnak a második pályázati felhívás alapján kollégiumi elhelyezés odaítélésére a 2023–2024. évben, akik az alábbi feltételek mindegyikének eleget tesznek:

  • először nyertek felvételt egy Újvidék területén lévő, Szerb Köztársaságbeli akkreditált szakfőiskolai, akadémiai alap-, mester- és doktori képzés bármely évfolyamára;
  • magyar nyelven végezték általános és/vagy középiskolai tanulmányaikat, illetve a Tanács elnökének külön erre a célra kinevezett bizottsága mentesítette őket ezen alapfeltétel alól;
  • nyilatkoznak arról, hogy a diplomázásuk után legalább 3 évig Szerbiában fognak dolgozni, lehetőség szerint a tanulmányaik során szerzett képesítésnek megfelelő munkakörben;
  • lakóhelyük nincsen a felsőoktatási intézménnyel ugyanazon város területén;

·     felsőbb éves kollégiumi hallgatók esetében, hogy részt vettek a kollégium szakkollégiumi programjában;

  • a kollégium igazgatása bentlakási joguktól nem fosztotta meg a házirend megsértése miatt.

A pályázatok beadási ideje: 2023. október 6. – október 20.

II. A KOLLÉGIUMI HELYEK ODAÍTÉLÉSE

Az odaítélésre kerülő kollégiumi helyek száma: 270.

A Tanáccsal megkötött szerződés éves időszakra megszabja az elhelyezés időtartamát, a jogosultsági feltételek megszűnését és a szerződő feleket érintő egyéb jogokat és kötelezettségeket A Magyar Nemzeti Tanács által társalapított Európa Kollégiumba való kollégiumi elhelyezésről szóló határozat rendelkezéseinek értelmében.

III. A PÁLYÁZÁS MÓDJA

A pályázatot kizárólag a Magyar Nemzeti Tanács által közzétett formanyomtatványokon lehet beadni. A pályázati kérelmet két eredeti példányban, a két nyilatkozatot pedig egy-egy eredeti példányban kell benyújtani, zárt borítékban.

A pályázati kérelmet elektronikus formában kell kitölteni és rögzíteni. A pályázati űrlap regisztráció útján érhető el. Regisztrálni a breki.mnt.org.rs oldalon lehet.

A teljes pályázati dokumentáció (a formanyomtatványokkal együtt) 2023. október 6-ától tölthető le a Magyar Nemzeti Tanács (www.mnt.org.rs) hivatalos honlapjáról.

A pályázatokat magyar nyelven kell benyújtani.

 

A pályázatok átadásának határideje: 2023. október 20., 14 óra

A pályázatok zárt borítékban, személyesen adhatók le a CMH információs irodáiban.

IV. A PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSA

A határidőn belül beadott pályázatok A Magyar Nemzeti Tanács által társalapított Európa Kollégiumban való kollégiumi elhelyezésről szóló határozat alapján kerülnek elbírálásra és rangsorolásra. A határozat szövege letölthető a Magyar Nemzeti Tanács hivatalos honlapjáról (www.mnt.org.rs).

A pályázati eredményként meghirdetésre kerülő jogosultsági rangsorról a Tanács elnöke külön határozattal dönt.

A jogosultsági rangsorról a pályázók hivatalos írásos értesítést kapnak, de az a Tanács hivatalos honlapján is kihirdetésre kerül.

A késve érkezett, hiányos vagy szabálytalanul kitöltött, nem a pályázó személy által aláírt, valamint a pályázat tárgyától eltérő kérelmeket a Tanács Hivatala érdemi elbírálás nélkül elutasítja. 

A jelentkezési űrlapot és a mellékelt dokumentumokat a Tanács nem küldi vissza.

A pályázati kiírás teljes szövege elérhető és letölthető a Magyar Nemzeti Tanács (www.mnt.org.rs) hivatalos honlapján.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Magyar Szó