2024. október 1., kedd

Kezdődik a tanév az egyetemeken

A legtöbb egyetemi karon ma kezdődik a 2024/2025-ös tanév. A Belgrádi Egyetem rektori hivatala közölte, hogy az egyetemi vezetés prioritásai továbbra is az egyetem anyagi helyzetének javításáért, a tanárok és kutatók státuszáért, a tanulási feltételekért folytatott küzdelem, valamint a még dinamikusabb nemzetközi együttműködés maradnak.

A tanév holnap kezdődik az Erdészeti-, a Mezőgazdasági- és a Bölcsészettudományi Karokon, a Politikai Tudományok Karán egy nappal később, míg a többi karon a tanítás már ma megkezdődött.

Az első felvételi körben 11.522 hallgató iratkozott be, ebből 7730 az állami költségvetésből finanszírozott helyen, 3792 pedig önköltséges – közli a Tanjug.

Nyitókép: Fotó:Tanjug