2024. december 22., vasárnap

Szimbolikus köszönet a középiskolásoknak

November 15-éig pályázhatják meg a magyar nyelven tanuló elsősök az MNT ösztöndíját

Ötezer dináros ösztöndíjra pályázhat minden olyan elsős középiskolás tanuló, aki magyar nyelven kezdte meg középfokú tanulmányait. A pályázat részletei a Magyar Nemzeti Tanács honlapján olvashatók. Varjú Potrebity Tatjana, az MNT Végrehajtó Bizottságának oktatással megbízott tagja lapunknak elmondta, hogy az ösztöndíjpályázat az MNT Köz- és felsőoktatás-fejlesztési stratégiájába illeszkedik:

– A célunk az, hogy a tanulókat arra ösztönözzük, hogy a szülőföldön lévő középiskolák közül válasszanak továbbtanulási lehetőséget, illetve egyáltalán arra ösztönözzük őket, hogy középiskolába iratkozzanak. Ezt szeretnénk nekik ezzel az egyszeri támogatással megköszönni, és megerősíteni őket abban, hogy az itthon tanulás is lehet vonzó.

Ahogy azt kifejtette, már novembertől, decembertől kezdődően nyomon követik a következő évben nyíló középiskolai szakokat, külön figyelmet szentelve az optimális területi megoszlásnak is:

– Gondot fordítunk arra, hogy egyik-másik szakközépiskola vagy gimnázium adott körzeten belül ne legyen konkurens egymással. Erre rálátásunk van, és minden egyes szak megnyitására jóváhagyást adunk a tartományi oktatási titkársággal közösen. Ezután arra ösztönözzük a tanulókat, hogy ebből a széles kínálatból válasszanak középiskolát, hiszen mindig van elég férőhely magyar nyelven bármelyik szakközépiskolában és gimnáziumban, legyen a szakközépiskola akár három-, akár négyéves. Teljesen mindegy az iskola profilja, tehát minden elsős tanulónak, aki itthon, a szülőföldjén írja be magyar nyelven az első osztályt, jár ez az egyszeri támogatás.
Hozzátette, hogy az a tanuló, aki számára vonzó a szülőföldön való tanulás és az itthon való boldogulás, meg fogja találni a helyét a középiskolai hálózatban, illetve a későbbiekben az egyetemi felsőoktatási kínálatban is:

– Aki komolyan gondolja a szülőföldön maradást, az a későbbiekben is részt tud venni a Magyar Nemzeti Tanács bármelyik felsőoktatási ösztöndíjprogramjában, ami jelentős anyagi terhet vállal át a családoktól. Ez az ösztöndíj egy szimbolikus köszönet azért, amiért ezek a tanulók az itthon tanulást választották. A Magyar Nemzeti Tanács középiskolásokat támogató programja nem merül ki ebben, hiszen megszervezzük a felvételi-felkészítőt a harmadikos középiskolások számára, ahogy az egynapos újvidéki egyetemi kirándulást is. Szintén a harmadikosok számára szervezzük meg a szerb nyelvi képzést a nyári hónapokban, illetve azok, akik sikeres felvételit tesznek valamelyik felsőoktatási intézménybe, elsőéves egyetemi hallgatóként az őszi szerb nyelvi képzésen is részt vehetnek. Emellett tájékoztató füzetet adunk ki, hogy hogyan lehet továbbtanulni a felsőoktatási rendszerben, és minden elsős középiskolás megkapja azt a segédtankönyvet, amelyet a Magyar Nemzeti Tanács jó néhány évvel ezelőtt megálmodott, és ami a szerb mint nem anyanyelv könnyebb elsajátítását célozza meg. Ezek a segédtankönyvek már minden elsőéves középiskoláshoz eljutottak Vajdaság-szerte.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele