2025. január 9., csütörtök

Vučević új ajánlatot tett a pedagógusok bérének emelésére

Ma a négy oktatási szakszervezet képviselője a pedagógusok helyzetének javításáról tárgyalt Miloš Vučević miniszterelnökkel.

A miniszterelnök az ülés után kijelentette, a kormány javaslata szerint 2025-ben, márciusban és októberben két ötszázalékos béremelésre kerülne sor – Vučević a csaknem háromórás megbeszélés után elmondta, hogy a kormány Aleksandar Vučić szerb elnökkel egyetértésben javasolta az emelést. Hozzátette, hogy 2026 januárjában hétszázalékos emelés várható a pedagógusoknál, valamint a közszférában dolgozóknál.

Mint mondta, a 2025. januári 11 százalékos, a márciusi és októberi kétszeri, valamint a 2026. januári emeléssel 13 hónap alatt 31 százalékkal emelkedik a pedagógusok fizetése.

Elmondása szerint az emelésekkel a bérek októbertől elérnénk azt a szintet, ami a pedagógusok igényeiben is szerepel, vagyis az oktatásban a kezdő fizetés megegyezik majd a szerbiai átlagfizetéssel – közli az N1 hírportál.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Miloš Vučević (Forrás: Beta)