2024. december 22., vasárnap

Panamai és dániai világversenyre utaznak

Lego® készletet adtak át a WRO robotikai verseny vajdasági magyar csapatainak

Tegnap 50 Lego® készletet osztottak ki a World Robot Olympiad (WRO) robotikai verseny vajdasági magyar csapatai részére a Magyar Nemzeti Tanács jóvoltából. Az ünnepélyes átadóra a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon került sor, ahol jelen volt Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, dr. Námesztovszki Zsolt a World Robot Olympiad szerbiai koordinátora és dr. Pintér Krekić Valéria, az MTTK dékánhelyettese. A szerbiai nemzeti döntőt májusban tartották meg Szabadkán, 82 csapat részvételével, több mint 300 versenyzővel. Az ország legnagyobb robotikai megmérettetésén elért eredmények alapján az első helyet megszerző csapatok Panamába, a második és harmadik helyezettek pedig Dániába utazhatnak, hogy megmutassák a tehetségüket a WRO világversenyén.

A megmérettetést a Magyar Nemzeti Tanács évek óta támogatja. A szettek megvásárlása mellett abban is segítenek, hogy a tehetséges diákok kijussanak a világversenyekre.

Molnár Edvárd felvételei

Molnár Edvárd felvételei

– A szerbiai nemzeti döntőre nyolcvankét csapat regisztrált, ez pedig azt jelenti, hogy mindegyik kategóriában jogunk volt kiküldeni győztes csapatokat a világversenyre, amelyet Panamavárosban tartanak meg novemberben. A WRO megmérettetésen a résztvevők maximális életkora 19 év lehet, de vannak olyan csapatok is, ahol óvodásokkal is találkozhatunk. Két kategóriát hirdettünk meg, a Robomissiont és a Future Innovaterst. A Robomission során két percük van a robotoknak, hogy minél több pontot szerezzenek, és minél idősebb korosztályú versenyzőkről van szó, annál összetettebb építési és programozási feladatot kell megoldaniuk. A Future Innovatersben pedig a gyerekek a saját projektumukat prezentálhatják – hangsúlyozta Námesztovszki Zsolt.

Mint hozzátette, az MNT támogatásának köszönhetően eljutottak egy olyan szintre, hogy bárki, aki robotikával szeretne foglalkozni, annak lehetőséget adnak arra, hogy szettekhez jussanak, amikkel felkészülhetnek a megmérettetésekre.

– Az idei nemzeti versenyen résztvevő csapatok kétharmada vajdasági magyar volt. Dániába 9 csapat fog utazni, ebből 8 vajdasági magyar, Panamába pedig 3 csapat indul, amelyeknek minden tagja vajdasági magyar fiatal – emelte ki a World Robot Olympiad szerbiai koordinátora.

A megmérettetést a Magyar Nemzeti Tanács évek óta támogatja. A szettek megvásárlása mellett abban is segítenek, hogy a tehetséges gyerekek kijussanak a világversenyekre. A szetteket a pályaelemek megépítésére fogják használni a csapatok a jövőben, első körben azok a csapatok, amelyek utaznak a dániai és a panamai nemzetközi versenyre. Fremond Árpád elmondta, hogy az eddigi évekhez hasonlóan ezúttal is szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy népszerűsítsék a lego-robotikát a vajdasági magyar közösségen belül.

– Örülök annak, hogy felkészült csapatok tudnak kijutni Dániába és Panamába, ezért mi minden évben segítő kezet nyújtunk, és teljesítjük a vállalásunkat. Az átadott szettekkel a fiatalok megfelelően fel tudnak készülni a megmérettetésre. Az MNT részéről meg tudjuk ígérni, hogy továbbra is támogatni fogjuk ezt a programot – mondta az MNT elnöke.

A verseny társszervezője a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar volt.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás