2024. augusztus 21., szerda

Gašić leváltásáról vitázik a parlament

Az ellenzék álláspontja szerint a védelmi tárca vezetőjének leváltása már réges-régen indokolt lett volna

A Szerbiai Képviselőházban elkezdődött a rendkívüli ülés, amelyen a képviselők Bratislav Gašić védelmi miniszter leváltásának indítványáról vitáznak, majd szavaznak. Az ülésen Aleksandar Vučić miniszterelnök és Gašić is részt vesznek.

Az ülés kezdetén mindkettőjüket tapsviharral fogadták a képviselők – java részt a Szerb Haladó Párt színeiben politizálók.
A leváltás kezdeményezőjeként Vučić indoklásában kifejtette: Gašić egyetlen, ám helytelen megjegyzése miatt javasolta a védelmi tárca vezetőjének leváltását. Szavai szerint a szerbiai társadalomnak tisztességesnek, normálisnak és modernnek kell lennie, ezért kezdeményezte a leváltást.
– Kérem mindnyájukat, hogy támogassák indítványomat, a tisztesség, a becsület, a tisztelet és az erkölcs jegyében. A tény, hogy egyik legközelebbi munkatársam viselkedett tisztességtelenül, gondolkodásra ösztönzött, hogy vajon hogyan viszonyulunk embertársainkhoz és különösen a nőkhöz. A tisztségviselőknek magatartásukkal példát kell mutatniuk a társadalomnak – fogalmazott Vučić.
Az ülésen felszólaló ellenzéki képviselők legtöbbje Gašić korábbi mulasztásaira és tévedéseire igyekezett rámutatni, mondván, hogy a minisztert már réges-régen le kellett volna váltani.
Zoran Živković, az Új Párt elnöke színjátéknak tartja az ülést. Szavai szerint Vučić miniszterelnök a tisztesség, a civilizált magatartás és a nők fő védelmezőjeként igyekszik magát feltüntetni. Gašić szexista megnyilvánulásáért nem Gašić, hanem Vučić a felelős, véli Živković, mondván: „Egyrészről azért felelős, mert egyáltalán kinevezte Gašićot, másrészről pedig azért, mert a tavaly március 13-án történt helikopter-balesetet követően nem váltotta le.”