Május vége, június 8-a, június 16-a, a kínai államvezetés látogatása előtti napok, július 3-a, a Nemzetközi Valutaalap küldöttségének augusztusi látogatása előtt – ezek azok a határidők, amelyek az elmúlt hetekben elhangzottak az új szerb kormány megalakulását ígérve. El kell ismerni, nem mindegyiket Aleksandar Vučić kormányalakító mondta ki személyesen, vannak közöttük médiaértesülések is, de legalább három elhangzott általa is: a legújabb most az, hogy július 3-a előtt már biztosan nem, az IMF látogatása előtt azonban mindenképp feláll az új kabinet.
Tekintettel arra, hogy a Szerb Haladó Párt abszolút többséget szerzett az április 24-i választások során, csak kevesen gondolták azt, hogy a leendő kormány megalakulására április végétől júliusig, esetleg augusztusig is várni kell majd. Az egyeztetések is nehézkesen indultak el, most pedig zárt ajtók mögött folynak, úgy, hogy közben csak sejteni lehet, melyik pártok maradtak a szűkülő körben. A késedelem okairól prof. dr. Jovan Komšić elemzőt kérdeztük.
A kormányalakító legújabb nyilatkozatában azt állította, bokros teendői miatt nem volt elég ideje a kormányalakításra a mögöttünk álló hetekben.
– A kormányalakító válasza az, hogy egy meglehetősen részletes, bő referátum írásán dolgozik, melyben meghatározza a leendő kabinet célkitűzéseit, és azokat a módszereket, amelyekkel e célokat hatékonyabban el lehet érni. Ez a hivatalos magyarázat. Ami a nem hivatalos okokat illeti, összefüggésbe hozható a késés a belpolitikai és külpolitikai történésekkel. A közvélemény – a kormány európai irányultságáról szóló állításokat figyelembe véve – szeretné a kormánytagok neve alapján megtudni, valóban európai kormány jön-e létre, vagy egy olyan kabinet, melynek európai beállítottságú és oroszbarát szegmensei is lesznek.
Mi tűnik a jelen pillanatban valószínűbbnek e két lehetőség közül?
– Nem tartom valószínűnek az utóbbi eshetőséget. A kormányfő, azt hiszem, hatékony kormányt akar, és annak tagjait is a csatlakozó pártok számára fontos kérdések alapján határozza majd meg. Az eddigi információk alapján nem egyedül a Szerb Haladó Párt alkotja majd az új hatalmi többséget, szélesebb koalíció jön létre.
Az időközben kialakult tartományi hatalmi többség utalhat-e az új köztársasági hatalom összetételére?
– Minden bizonnyal részét képezi annak majd a Szerbiai Szocialista Párt is, de köztársasági szinten nem kizárt egy erősen európai irányultságú, eddig ellenzéki szerepet betöltő pártnak a csatlakozása sem, a Liberális Demokrata Pártról van szó. Helyi önkormányzati szinteken már kötődtek ilyen koalíciók, igaz, a helyi szintű és az állami szintű politika között nem mindig érdemes párhuzamot vonni. Az LDP belépése világos üzenet lenne a hazai és nemzetközi nyilvánosságnak is arról, hogy Szerbia nem fog változtatni európai arculatán. A kormány megalakulását késleltetheti tehát az a döntés is, hogy a szocialistákkal kötött koalícióra épül-e fel az új kabinet, vagy annak részeként megjelenik a korábbi ellenzék tagja is. A berlini folyamattal kapcsolatos franciaországi aktuális uniós tárgyalások is kihatással lehetnek rá, most dől el, milyen mértékben támogatja az EU a nyugat-balkáni projektumokat, csatlakozást. A Brexit új tényezőnek számít, de nem számítok arra, hogy egy-két héten belül olyan változások lesznek, amelyek meghatározzák Szerbia jövőjét. A miniszterelnök úgy ítélte meg, ha nem sikerült a kínai látogatás előtt összeállítani a kormányt, akkor most semmi szükség nagy kapkodásra. Nincs is jelenleg sem itthon, sem külföldön olyan fontos kérdés, ami megkérdőjelezhetné az ügyvezető mandátumát töltő kormány döntéshozási jogosultságát.
Hinnünk kell-e azoknak a médiában megjelent korábbi híreknek, melyek szerint némileg elhidegültek a viszonyok Szerbia és a Nyugat között Vučić Putyinnal folytatott eszmecseréjét követően?
– Becslés és találgatások tárgya mindez. Tény, hogy Vučić Moszkvában járt, tény, hogy Moszkva után érkezett hazánkba két katonai helikopter, melyek azonban korábbi megbeszélések eredményei. Tény, hogy a Brexit új geopolitikai kérdéseket vetett fel a bővítési politika terén is. Ebben a felállásban a kormányfő egyensúlyozni próbált, növelni az ország kapacitásait keleti és nyugati irányba is. Nem jelent mindez Oroszország felé fordulást. Az Európa felé fordulás pedig elsősorban magától az uniótól függ. Szerbia nincs olyan rossz helyzetben, mint Törökország, mely bő három évtizede vár az előrelépésre az EU felé. Nem kell tehát olyan dühösnek lennünk, mint Erdogannak. A médiumokban megjelennek olyan kísérleti jellegű elemzések, melyek ellentéteket próbálnak előtérbe hozni, a tulajdonosok érdekeltsége is fűződhet mindehhez, nem titkolják, hogy oroszbarátok, és ellenszenves számukra az EU. Ezek alapján aztán megnyilatkoznak külföldi tisztségviselők, diplomaták is, az üzenet azonban továbbra is az, hogy a Nyugat egy stabil és fejlett Szerbia megteremtésében érdekelt. Nincs alapja tehát egy olyan konstatálásnak, mely szerint hazánk Eurázsia felé kezdene hajózni, annál is inkább, mert elképzelni sem tudom, Eurázsia melyik kikötője felé indulhatna el a hajó, ha tudjuk, hogy egy olyan kis tó vagyunk a térképen, mely körül csupán az uniós államoknak és a NATO-tagországoknak vannak partjai. Nem látom tehát azoknak az egyesek által emlegetett puszta álmoknak a beteljesülését, hogy Szerbia majd valamiféle eurázsiai gazdasági és biztonsági unió részét fogja képezni. Nem látom, hogyan hajózhat oda el. Más út nincs, mint az európai értékekkel való összehangolódás útja.
Nagyobb fejfájást okozhat-e az új hatalmi többségnek a több ellenzéki párttal rendelkező mostani képviselőházi összetétel, lassíthatják-e a viták a törvényhozást, a döntések megszületését?
– A szerb parlament alapvető feladata végrehajtható törvényeket hozni. Az eddigiekben gyakran tapasztalhattuk, hogy a törvényjavaslatok úgy kerültek a ház elé, hogy elmaradt az előzetes szélesebb körű közvita azokkal kapcsolatban. Szakmai, közvéleményt bevonó, nyilvános, politikai jellegű vitákra gondolok. A polgároknak, a kompetens civil szektornak is szerepet kell kapniuk a törvényalkotás során. A parlament jelenlegi összetétele tehát szerintem egy eséllyel többet jelent. Ott ül az összes releváns vélemény képviselője, ami megfelelőbb képet jelent a szerbiai politikai helyzetről. Van néhány EU-szkeptikus erő, ott vannak a hatalmi európai irányultságú képviselők, de az ellenzéki Európa-pártiak is. Az utóbbiak által megfogalmazott kritikát nem szabad eleve az európai út akadályozásaként értelmezni. Ez az ellenzéki tábor különös helyzetben van, mert nincs olyan kapacitása, nincs annyi információja és szakmai szempontból megfelelő kádere, hogy fel tudja venni a versenyt az ugyancsak európai beállítottságú hatalommal, mely nem csupán az állam, hanem most már a tartomány és a helyi önkormányzatok nagy részében is az élvonalat jelenti. Ennek ellenére meggyőződésem, hogy a parlamenti viták hatékonyabbak, tartalmasabbak lehetnek. Nincs szükség olyan munkára, mint amilyet a bolgár parlamentben láthattunk az ország 2004-es uniós csatlakozása előtt, amikor egyes jogszabályokat már angolul fogadtak el, mert nem volt elég idő a csatlakozás dátumáig az alapos munkára. A törvényeinknek nem „copy–paste”-jellegű törvényeknek kell lenniük, s most megvan az esélye egy érdemi munkának, létrejöhet az „igazi parlament”. Az igazi parlamentnek nem az a dolga, hogy tapsol a miniszterelnöknek és a kormánytagoknak, amikor megjelennek az ülésen. Az a feladata, hogy megindokolja, bírálja, javítsa, elfogadja a javaslatokat, ellenőrizze a végrehajtó hatalom munkáját. Így születik minőségi törvényalkotás és törvényhozás. Vissza kell a parlamentet állítani a demokratikus rendszer középpontjába, máskülönben a demokrácia akár nevet is változtathat: parlamentáris helyett nyugodtan átkeresztelhetjük végrehajtó demokráciává.
