Lazar Krstić, a Yale Egyetemen diplomázott, majd a Baker & McKenzie nemzetközi jogi szaktanácsadással foglalkozó cég munkatársaként dolgozó niši származású, ám külföldön befutott szakértő szerda este fogadta el a szerbiai pénzügyminiszteri posztot. Döntését a média számos találgatása előzte meg, bebizonyosodott azonban, hogy a feltételezéseknek megvolt a valóságalapjuk is. Most, amikor már szinte biztosra vehető, hogy a szerb képviselőház augusztus 26-i ülésén Krstićnek szavaznak majd bizalmat a képviselők, s ezzel valóban átveheti az állami pénzügyek irányítását, elsősorban olyan kérdések merülnek fel: milyen helyzet kezelését veszi is át a kormány új tagja, s mihez tud majd vele kezdeni. A legtöbben egyetértenek abban, hogy nem lesz könnyű és nem lesz fájdalommentes az, ami a reformok végrehajtása során az országra vár. Úgy tűnik, az eladósodottság kordában tartása, a költségvetési hiány folyamatos csökkentése, ezáltal a gazdasági problémák megoldásának a feladatköre is mind-mind a vadonatúj, a közvélemény előtt eddig ismeretlennek számító kormánytag nyakába szakad. Miša Brkić gazdasági újságírót kérdeztük a most bekövetkezett változás okairól, annak várható eredményeiről.
Milyen körülmények között veszi át az ország legfontosabb ügyeinek az irányítását az új pénzügyminiszter, s mire kellene fektetnie munkája során a hangsúlyt?
– A szerb pénzügyek romokban hevernek a kormány elmúlt egyéves munkája miatt. Meg kell vallani, nem volt sokkal jobb a helyzet akkor sem, amikor ez a kormány átvette az irányítást, de munkájával csak tovább rontott az elmúlt időszakban az amúgy is siralmas állapotokon. Szerbia továbbra sem kerülte el annak veszélyét, hogy Görögország sorsára jusson, igaz, valamivel enyhébb végkimenetellel. Nem fogalmaznék úgy, hogy a felgyülemlett problémák megoldása az új pénzügyminiszterre vár. Ez a feladat az új, átalakított kormány egészének a feladatát jelenti. A miniszter személyére, mint „kivitelezőre” tekintek, olyasvalakire, aki végrehajtja a kormány által elfogadott politikát, mely a pénzügyek rendezésére vonatkozik. Nem tudok hinni abban, hogy egy személy, bárki legyen is az, afféle Terminátorként megszabadíthatja az országot minden bajától. Ezért nem is a tehetséges fiatal Krstićtől várom azt, hogy bemutassa a következő időszakra vonatkozó reformelképzeléseit, ezt ugyanis a kormánynak kell megtennie. Ivica Dačić miniszterelnöknek kell ezeket a lépéseket ecsetelnie a parlamentben, s a pénzügyminiszternek lenne a feladata végrehajtani a hatáskörébe tartozó reformokat. Az új pénzügyminiszter sem új diagnózist, sem új orvosságot nem hozhat a Yale Egyetemről vagy a tanácsadó cégből. Jól ismert a szerb pénzügyek betegsége: az állam túl sokat költ, és túl kevés a bevétele. Ismerjük a szükséges terápiát is az európai államok gyakorlatából: határozott takarékosságra van szükség egy bizonyos időszakban. Új észre tehát nincs nagy szükség, politikai szándékra viszont annál inkább ennek a terápiának az alkalmazásához. Hogy ezt Krstić, Strauss-Kahn vagy valamelyik hazai szakértő viszi-e véghez, az ebben a pillanatban teljesen mindegy.
Ezek szerint nem okozhat problémát az, hogy a pénzügyi tárca új vezetője eddig nem Szerbiában élt, s nem ismeri tökéletesen a hazai körülményeket?
– Mivel már tudjuk, mi a gond, s tudjuk azt is, hogyan kezelhetjük, a pénzügyminiszter lehet bármelyik jó közgazdász, ha a kormány készen áll a változásokra. Az elmúlt hónapokban egy cirkuszt láthattunk, eljátszadozhattunk a rekonstrukció gondolatával, s közben jó sok időt veszítettünk el azzal, hogy sorra vettük, ki mindenki tölthetné be a pénzügyminiszter tisztségét. A politikusok tudják, hogy túlköltekeznek, s tudják, hogy ők azok, akik minderről döntést hoznak. A miniszterelnök volt az, aki ellenezte a nyugdíjak és a közszféra béreinek a lefaragását, védelmébe vette az adminisztráció dolgozóit, akik jobban élnek a magánszektor minden alkalmazottjánál. Amikor kezdetét veszi a költségek lefaragásának a folyamata ezen a téren, akkor nyugodtan ki merem majd jelenteni, hogy nem csak a pénzügyminiszter, hanem az egész kormány jól végzi a munkáját.
Tudja-e magát függetleníteni a pártérdekektől egy, a minisztérium élén álló szakértő? Elképzelhető-e ilyesmi Szerbiában?
– Ez lehetetlen. A pénzügyminiszter-jelölt maga is kijelentette, hogy a kormányfő-helyettes politikai támogatását élvezi. A szerbiai politikai körülmények között, a jelenlegi hatalmi koalíciót figyelembe véve, de általában is, esély sincs arra, hogy bármelyik szakértő a politikai akarattól függetlenül tudja folytatni a munkáját. Az elmúlt tizenkét év megmutatta, hogyan fejezték be munkájukat azok, akik független szakértőként kerültek fontos állami tisztségbe. Általában semmit sem tudtak megvalósítani abból, amit szerettek volna, s amin sikeresen dolgoztak előző munkahelyeiken. Elég csak Božidar Đelićre gondolni, aki azért tért haza, hogy megváltoztassa Szerbiát, s a végén ehelyett Szerbia rontotta el őt.
Miért volt arra szüksége a hatalomnak, hogy egy külföldi szakértőt alkalmazzon? A fájdalmas reformok miatti politikai következményeket akarták-e esetleg ezúton kivédeni, másra hárítani?
– Én elsősorban egy politikai reklámkampányt vélek a történtek mögött felfedezni. Lazar Krstićről megmentőként beszéltek. A Yale-en diplomázott, s ez nem lebecsülendő. De hozzá kell ehhez tennem: Kori Udovički korábbi bankkormányzó ugyanezen az egyetemen doktorált, s nem csak diplomázott! A jelenlegi hatalmi pártok azzal vádolták az előző kormányt a kampány során, hogy saját marketingjével volt elfoglalva. Nos, nekem meggyőződésem, hogy az elmúlt három hónapban ez a kormány is alaposan reklámozta magát. Azt is állítom, hogy Szerbiában is vannak megfelelő szakértők. A Pénzügyi Tanács tagjainál távolabbra sem kell menni: Pavle Petrović, Nikola Altiparmakov és Vladimir Vučković kiváló pénzügyi szakemberek, semmivel sem rosszabbak az Aleksandar Vučić által javasolt személynél. A külföldi szakértőről szóló történet arra szolgált, hogy az átalakított kormány kinézete miatti nagy gondoskodásról próbálja meggyőzni a nyilvánosságot.
